az én valóságom

Két gyermekem van, Helga 2007.09.07.-én, Nelli 2009.06.21.-én született. Mindketten sajátos nevelési igényűek. Az apukájukkal Balázzsal hol ilyen, hol olyan a kapcsolatunk. Az élet olykor eléggé hullámvasút és nem is mindig egyszerű, de a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket :)

Idézet

Csodálatos az, amit egy nő megbír ! - egy nő, aki anya,  - egy anya, aki szeret. /Jókai Mór/

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
2017 június 19, hétfő

Abrakadabra, azt kívánom, mindenki tűnjön el!!!!!

Ezt Helga mondta múltkor, mikor Nellivel varázslósat játszottak :D  Hát sokszor van benne valami.
A nyári vakáció ugyan beköszöntött, de még Helgának sulis napközi van, Nellinek meg évzáró, így hát a gondtalan és főleg ráérős reggelek még váratnak magukra. A tömegközlekedés még így nyári szünetkor is az agyamra megy, bár most hogy nincsenek diákok, csak a rosszallóan néző öreglányok miatt aggódhatok, vagyis nem aggódok, pont leszarom nem érdekel. Reggel a gyerekgyűlölő is jött, de nem beszéltem vele, a múltkori kis ordítozása után inkább hanyagoljon, amúgy sem tudom, mit keres a reggeli buszon, hiszen suliban melózik és szünet van, bár lehet hogy behívták, ő dolga. Engem hagyjon mindenki békén.

Helga bizije gyönyörűséges lett, pont annyi, mint tavaly, szóval nem rontott, kapott végre jutalomkönyvet és részt vett a ballagáson és az ünnepélyen is versmondással. Meg vagyok vele elégedve (matek ötös, úúúúristen).
Nelli eredményei is kiderülnek a héten, hát meglátjuk, verset ő is mond. A héten meg még szülinapja is lesz, és ő élő állatot óhajt. Az apjával konzultáltunk és hát kutya, macska nem lehet mert asztmás és kimutatottan allergiás a szőrükre, meg nekem ne tegye tönkre a lakást se kutya, se macska. Oké szeretem őket, de ide inkább ne.
A hörcsögöt, tengerimalacot és más rágcsálókat is kizártuk, mert nekem volt tengeri malacom, három is egyszerre, baromira hangosak és nagy kosszal járnak.
A madarakat is pont emiatt húztuk ki a listáról. Maradt a hal, vagy más vízi bigyók, így lett végül teknősbéka, de még ez sem biztos, a héten utána járok mennyibe is kerül és a felszereléseket is körbekérdezem, hátha valakinek van elfekvőben, ha nincs azt is venni kell. Nelli már izgatott emiatt, de mondtam neki, hogy azért még ne élje bele magát. Jó lenne persze egy kis állat, felelősségtudat stb., hát nem tudom, meglátom. A héten kiderül.

2017 június 14, szerda

A nyár mindjárt indul!

A héten brutálisan csepegni kezdett a bojlerünk, tegnap meg a tv-nk adta be a kulcsot (idén másodjára), így most mindkét eszközhöz várjuk a szerelőt.
És elérkeztünk ide. Az utolsó egész nap a suliban. Holnap mindkettőnek évzáró, Helgusnak biziosztás, Nellinek egy héttel később.
Izgatott vagyok, félek a ránk váró nyártól.
De bizakodom is.
Csak legyen egy kis szünet, mert brutál megutáltuk már a reggeli herce-hurcát. Ma reggel a gyerekgyűlölő nő (akiről régebben írtam) is bekattant, vagy elgurult a gyógyszere. Nem tudom, de orbitális üvöltözést csapott, mert szerinte a lányok hangosak voltak. Szerintem meg nem voltak hangosabbak mint máskor. Mindenesetre, Nelli úgy megijedt, hogy elsírta magát (én meg szarul éreztem magam egész nap, mások bunkósága miatt). Meg azt is mondta, a gyerekgyűlölő, hogy múltkor valami öregasszony is mondta neki, hogy kik ordítoznak reggelente, mert nem tud aludni.
Kár, hogy nem nekem mondja *-* De ez itt felénk így megy.
Hangosak, illetve gyerekek, beszélgetnek. Nem templom a buszmegálló, hogy néma csendben kell ott állni, míg a busz jön.
Fuh...
Egy szó, mint száz, marhára elegem van az egészből, pár napig nem akarok tömegközlekedni és öregasszonyokat (se mást) látni!!!
Kiégtem, na...
A gyerekek is elfáradtak, majd jó lesz a pihenés, vagy hogy nem leszünk időhöz kötve, mert igazából azt gyűlöltem a legjobban.
Egyik barátnőm mondta, hogy nyáron fussunk össze, neki is van két gyereke, nekem is, nekik kertes házuk is van, kis pancsolóval, homokozóval. Szóval lehet hogy élek a felajánlással.
Most lelkileg készülök a holnapi biziosztásra Helga részéről, később Nelli részéről is.

2017 június 7, szerda

Rosszindulat, viharos nyár

A barátnőmmel végülis letudtam a találkozót, annyira nem volt gáz végülis, bár voltak kínos hallgatások, de belefért.
A hosszú hétvége is eltelt, egyik délután jégkrémeztünk, de amúgy semmi extra. Balázs két napot melózott a háromból, mi meg itthon dekkoltunk és bizony olykor csatáztunk. Főleg Helgával, aki már nyilván nagyon fáradt a sulitól és ha itthon van is, csak pörög és feszkózik, meg marják egymás a hugával. Megy a visszabeszéd, hiába ez már lassan a kiskamasz kor *-*

De azért remélem, a nyári szünet nem az őrület jegyében fog telni. Helgusnak lesz napközi, amikor meg nem, akkor majd töröm a fejemet, hogyan töltsük hasznosan a szabadidőnket . Mindegy, csak innen el, ebből a házból.
A drága szembeszomszéd bemószerolt a közös képviselőnél, hogy állítólag nem takarítottuk ki a lépcsőházat. Ez nem igaz, illetve, mikor ide költöztünk, pont azon a héten volt a mi lakásunk a soros, de akkor még azt sem tudtam, hol áll a fejem, a takarítószerek is az albérletben voltak hagyva, mert ott kellettek. Viszont a múltkori alkalomkor, már felmostam a folyosón. De hát könnyebb vádaskodni és egyből árulkodni a közös képviselőnek. Fel lett mosva, attól hogy ő pont nem látta (ami fura, mert mindig a folyosón lóg mint a Pál utcai fiúk a grundon), attól még én megcsináltam és bocs már hogy nem naponta mosok fel, mint ő (mert unalmában nem bír mit csinálni). Szóval jött a képviselő és magyarázott, hogy ki van írva a takarítási rend etc., etc., de mondtam hogy tudom, mivel már volt "szerencsém" itt lakni és akkor is ez volt a módi. Aztán hallottam, a folyosón még oltogat minket e kedves nőszemély a közös képviselőnek, nem értettem, pontosan mit, de rólunk volt szó, mert az ajtó fel mutogatott. De igyekszem nem felidegesíteni magam ezen. Szomorú, hogy valakinek annyira nincs élete, hogy a máséval kell foglalkozni. Ajh.
Két napja megint fájogat a fogam, na ez jobban foglalkoztat.
Tegnap meg olyan szinten megáztunk, mint már régen nem. Szó szerint csavartuk itthon a ruhákból a vizet. Remélem a lányok nem fáztak meg. Imádom, mikor süt a nap és tíz perc múlva lecsap a vihar. Mi meg ugye nem készültünk fel rá, bár az ernyő ott volt nálam, de nem ért valami sokat a szélviharban.
Mamám kicsit jobban van, most éppen tudják etetni, és már ez is jó hír, a héten tervezek menni hozzá, remélem el is jutok. Attól függ, Balázs itthon lesz e valamelyik nap a hétvégén.

2017 május 30, kedd

Centivágás, mindjárt szünet, és más egyebek

Visszaszámolunk...már csak szűk két hét és vége az iskolának! Ha jól tudom, hivatalosan június 15.-én.
Jelenleg nagyon várjuk. Nem csak a gyerekek, én is.
Tele a pohár, zéró tolerancia mindenhez, hiszen hosszú volt az év. Elegem van a kora reggeli kelésekből, a megállóban rosszallóan néző és pletykáló öreglányokból, a hektikus buszmenetrendből, a buszon utazó bunkókból, a délutáni igyekezetből, hogy mindenkiért időben oda tudjak érni.
(most még várom, aztán lássuk, mit írok július közepe, augusztus eleje felé, akkor tuti csömöröm lesz a nyáriszünetből...)
Bár Helgának lesz még sulis napközi, úgyhogy a koránkelés, meg buszozás még nem lesz hónapokra száműzve az életünkből.
A hétvége jó volt, kivételesen Balázs is itthon maradt, így szombaton csaptunk egy kis városbeli csavargást, gyereknapozást. Voltak programok többfelé, így elvoltunk. Sőt, még étterembe is eljutottunk, egy klassz, könnyű kis ebéd erejéig. Szerintem így négyesben még nem is nagyon voltunk étteremben. Nagyon jó volt.
A vasárnap már nem volt ilyen könnyed hangulatú. Meglátogattam mamámat, sajnos az állapota továbbra is rossz, infúzióval táplálják, enni, inni nem tud, beszélni sem nagyon. A nővér azt mondta, ennyit tehetnek. Kimondhatatlanul sajnálom és nehéz szívvel jöttem el. Azóta is ezen kattogok és mérhetetlen szomorúság fog el, ha rá gondolok. Ami alapból rányomja bélyegét a hangulatomra. Próbálok én mindenkivel kedves lenni és nyitott, de sokkal több dolog esik rosszul és idegesít.
Egyik "barátnőm" hetek óta hívogat, hogy találkozzak vele. Évek óta nem láttam, egy beszélgetés persze örömmel beleférne, de ő inkább boltból ki és be akar velem flangálni. Azt meg mindig kimondottan utálom. Mondtam neki, hogy mi van mamámmal és hogy ha lehet, üljünk be valahová, beszélgessünk, de a vásárolgatást hagyjuk most el, nincs hozzá lelkierőm. Hallhatóan nem tetszett neki, de bele egyezett. Eltelt két nap és újra kezdte és csak erősködött, csak erősködött. Nem szeretem a törtető embereket. Legszívesebben elhajtottam volna, de inkább ráhagytam és a héten összefutunk, bár max. egy órám van erre, ami vagy fog neki tetszeni, vagy nem, de nem érdekel. Nekem sem tetszett anno vele kapcsolatban sok minden (pl. a gyerekeimet még nem is látta, mondvacsinált ürügyekre fogta ,míg más közös barátnőnk gyerekét születése után rögtön meglátogatta pfff), főleg a gyereknevelési tanácsai, amiket kéretlenül adott, úgy hogy gyereke sincs :S Na mindegy, ez nem ide tartozik, letudom és utána vagy öt évig úgysem jön felém.
Az albérletet meg eladták! Sokként ért a hír, úgy meg főleg, hogy lehet, hogy az a cég fogja felújítani, ahol Balázs melózik. Ez azért durva...Nem kicsit.
A gyerekek jól vannak, de a felkelési és iskolába indulási kedv a minimumon tengődik. Meg tudom őket érteni, de minden nap hajtogatom nekik, hogy kitartás, nemsokára szünet.

2017 május 23, kedd

Hogyan maradjunk erősek?!

Régóta nem írtam tudom. Szóval próbálok pótolni, bár túl sok jóval nem szolgálhatok. Halódik a porszívóm szerintem. Nem, vagy alig-alig szív. És pár éve vettük. Nagyon hiányzott ez.
Mamám állapota eléggé leromlott, lett egy nyelési nehézsége-ami állítólag a betegsége velejárója-ami miatt nem, vagy csak korlátozottan lehet táplálni, itatni. Már le is kellett szívni neki a folyadékot.

Nagyon nagyon el vagyok emiatt szomorodva. Úgy volt, hogy hétvégén elmegyek hozzá, de Balázs egész hétvégén dolgozott és mire hazaért, már este volt. Majd remélhetőleg hamarosan lejutok hozzá, de annyira félek, milyen állapotban találom. Ez engem megráz, nem is kicsit, de persze másnak az jön le, hogy nem akarom látogatni. Ami nem igaz, csak erőre van szükségem, hogy úgy lépjek be a kórtermébe, hogy ne látszódjon rajtam a félelem, meg a döbbenet.
Sokat álmodom róla, hogy jól van, egészséges és tudom, nem mindig voltam kedves hozzá, ezt így már nagyon bánom, bár vissza csinálhatnék mindent.
A gyerekek jól vannak, bár Helgára panasz volt a héten, rossz a magatartása, nem figyel, nem akar tanulni, kötözködik. Hát nagyon nem örültem, nemsokára itt a tanév vége, ki kellene bírnia valahogy rosszalkodás nélkül. Este én is, meg az apja is beszélt vele erről, bízom benne, hogy hatásos lesz.
Ja és nem vigyáz a cuccaira. Nagyon nem. Elhagyta a tavaszi kalapját, meg a benti váltócipőjét (azt hogyan???fel nem foghatom), így tegnap kerestem neki itthon egyet, de az nem az igazi, majd pótolom mielőbb.
Már nagyon év vége hangulatuk van, szóval nem nagyon akarózik nekik suliba menni, korán kelni, a hétvégi leckékről nem is beszélve. Lesz mindkettőnek osztálykirándulás, Helgáéknak jövő héten, Nelliéknek majd júniusban valamikor.
A családban is megint megy a vita, apám meg anyám marják egymást. Apámmal amúgy sem értünk egyet pár dologban, meg kissé elferdíti a szavaimat. Mondtam nekik minap, hogy találkoztam egy ismerőssel, aki most adta el a házát jó pénzért és vett magának, meg a családjának egy klassz kis lakást, viszonylag olcsón. Erre apám szerint irigy vagyok emiatt. Ami nem igaz, csak megemlítettem. Hogy neki volt választási lehetősége. Nekem meg nem volt, mert vagy ide jövök mamám lakásába, vagy passz, mert albérlet nem akadt (persze most már lenne talán, Balázs valami ismerőse érdeklődött, hogy keresünk e még albérletet, de ugye már nem aktuális). Ettől még nem vagyok irigy. Miért irigy az, aki jobbra vágyik? Vagy másra?
Eltelt több mint egy hónap a költözés óta, változatlanul nem kedvelek itt lakni és ez szerintem nem változik, de el kell most viselni, nem kell kedvelni. Előre kell nézni és tervezni. Mert nem itt szándékozom megöregedni. Fogok még én is lakások között válogatni, biztos így lesz.
Hétvégén gyereknap, lesz kisállatkiállítás a közelben, mondtam előre Balázsnak, hogy ne melózzon hétvégén és menjünk el, a gyerekek biztos örülni fognak.

2017 május 15, hétfő

Lesújtó, avagy kéretlen beszólás, ami elveszi a kedvemet

Helga megkapta a papája fölösleges okostelefonját (Alcatel one touch), így nagy az öröm, tegnap is azt  nyúzta. Már régóta vágyott egy telefonra, az apja régi készülékével el is volt egy darabig, de mivel az régebbi, billentyűs és nem wifis készülék, hamar megunta. Hát most már ez a gondja is megoldódott.
Amúgy általában angol nyelvű videokat néz, azt mondja, így "tanul angolul" és tényleg kilenc éves kora ellenére igen sok angol szót tud, és már nem csak a színek, állatok mennek, hanem sok más is.
Okos kis drágám...Nelli is utánozza persze, így szerintem rá is ragad pár dolog az angolból.
Amúgy itt a tavasz, remélem már marad is, elég volt a hidegből és az indokolatlan felhőszakadásokból.
Kb. 5-6 hét van a suliból már csak. A gyerekek nagyon várják már, elegük van a tortúrából, így minden reggel. Mi tagadás nekem is, de nem is a korán kelés, hanem nkább az emberek (vagy azoknak nevezett lények) szomorítanak el. Ékes példa erre a mai eset.
Mi a végállomástól a végállomásig megyünk, tehát fent foglalunk helyet, több okból is, egyrészt, mert végig utazunk, másrészt jó onnan a kilátás és a lányok szeretnek nézelődni. A suli előtti megállónál szokott felszállni egy család. Apa, anya és olyan 3-4 éves forma kiskölyök. Irtó nagy pofával, az anyjával is úgy beszél mint a kutya (de anyucit nem zavarja ez, a buszmegben is békésen cigizget, kb. 5 hós terhesen, nem ad a kisgyerek hülyeségeire). A gyerek szintén ugyanarra a helyre pályázik, mint ahol az én gyerekeim és jómagam ülünk, de mivel mások is felszállnak már korábban, ez legtöbbször nem jön neki össze. Persze van még szabad hely a buszon, de hát ő pont oda akar ülni és ezért kitartóan, állhatatosan bámul minket (és a még ott ülőket), mintegy kinézve őket a helyükről. Van, mikor ez sikerül is neki, mert valaki feláll és megürül a hely. Én nem adom át a helyet, mert tele a busz üres székekkel, üljön azokra, egy megálló múlva mi leszállunk és ő ülhet az általa áhított ülésre. Addig valahogy bírja ki, végülis egy megálló...
Most az előttünk lévő székekre ültek le és mikor a végállomáson megállt a jármű, a kisgyerek már jött is volna fel, de az apja, mondta hogy várjon még, míg onnan fentről mi és még egy másik anyuka-kisgyerek páros leszáll.
A kisgyerek meg ilyet szólt:
- Megvárjuk, amíg leszállnak a bolondok és oda ülünk.
Pfff...
És ez egy ilyen kisgyerek szájából. Elég szomorú. Én mindig arra tanítottam a gyerekeket, hogy ne általánosítsanak és ne legyenek előítéleteik. Hogy legyenek elfogadóak hiszen nem vagyunk egyformák és tökéletesek sem. Egyikünk sem.
Nyilván a szülőktől hallotta a gyerek ezt, és belegondolni is rossz, hogy pár év múlva mi lesz egy ilyen helytelenül gondolkodó gyerekből.
És sajnos ilyenekkel tele a város, az ország. A városunkról amúgy is azt írták a neten, hogy jó sok bunkó lakja. Szívem szerint én is elköltöznék innen, ha Helgus nem járna speciális suliba. Szívesen laknék egy csendes faluban távol a várostól és az ilyen megjegyzéseket tevőktől.
Persze szerintem nem nekem kellene elbújdosnom, de elegem van néha már az emberekből. És mit várjunk a felnőttektől, ha már a kiskölykök szerint is, ha valakinek nehézsége van és kisegítőbe jár, az bolond?! Az ilyenek fognak élen járni az iskolai bántalmazásokban szerintem.
Szép kilátások...
Más, a bogarakkal vívott harcban, egyelőre én állok vesztésre :S
Kijött Nelli allergiája, köhög, viszket a szeme, orra. Ahogy nekem is.

2017 május 11, csütörtök

Tavaszodunk, bogarasodunk

Elég naív voltam, mikor azt hittem, lezártuk az albérlet ügyet. Sajna nem teljesen, a tulaj szerint még van valami elmaradt számlánk, vagyis több. Én átnéztem az ottani cuccokat, és valóban van egy, amit később fizettünk be, de azóta valószínűleg már beérkezett, többről nem tudok. Fogalmam sincs, honnan veszik :S
De még találkozni kell velük majd emiatt jövő héten. Örvendek. Remélem, most már végre lezárjuk az egészet. Jó lenne.
Amúgy jól vagyunk, a héten volt Nellinek anyáknapi ünnepség. Rettegtem is, mennyire fogok sírni a meghatottságtól, szerencsére csak kicsit sikerült, mert a mellettem lévő anyukával tippeket cseréltünk, hogyan ne sírjuk el magunkat. A leányzó nagyon ügyes volt, szépen verselt és szép ajándékokat kaptam tőle.
Kár, hogy Helgáéknál nincs anyáknapja valamilyen okból.
A héten voltam mamámál is, már átrakták egy másik kórház ápolási részlegére. Mit írjak, megrázó volt a látogatás, nagyon sírt, láthatóan felzaklattuk a megjelenésünkkel (anyummal mentünk). Ilyenkor mindig előjön a lelkiismeret furdalásom, hogy talán nem kéne így lennie, magunkhoz vehetnénk, de anyum azt mondta, nem tudjuk biztosítani neki a 0-24 órás állandó felügyeletet, emiatt ne emésszem magam. Egyik ismerőssel is most futottam össze és ő is elvállalta az anyukája ápolását, de annyira megerőltető volt, hogy végül nem bírta tovább elvállalni. Azt mondta, a gyereke sínylette meg az egészet, mert ez egész embert kíván, család, gyerekek mellett nem lehet.
A lakás is alakul, pakolgatunk, rendezgetünk. Sajna lettek új, kéretlen lakóink. Bogarak. Nem tudom milyen fajták, de a laminált padló alól mászhatnak ki-gondolom én- és marha sokan vannak. Eltakarítom őket, felmosok Domostossal, de pár óra és újra tele van velük a gyerekszoba. Csak a lamináltos helyiségekben vannak és már találtam a gyerekek ágyán is, ott lavírozott a lepedőn. Sürgősen ki kell őket iktatni, ez így nem pálya.

2017 május 5, péntek

Megcsináltuk!!!

Május másodikán végre átadtuk a tulajnak a lakást, kifestve, kiürítve, full kitakarítva. Szinte hallottam a köveket legördülni a szívünkről. Örülök, de egyelőre nehezen hiszem el, hogy vége, olyan sokáig húzódott az egész...
Még egyszer kell velük találkozni, néhány formaság miatt, amit alá kell írnunk, de lassan tényleg minden  befejeződik a másik lakással kapcsolatosan.
Fura, meg kicsit szomorú is volt, ott állni a fehér falak között, a teljesen üres lakásban, magamban elbúcsúzva tőle, hiszen sok jó évet töltöttünk itt. De előre kell nézni, mert ez csak úgy megy.
A hét amúgy átlagosan telt, a lányok el voltak, Nelliék készülnek az anyáknapjára, elvileg lesz vers is, kíváncsian várom. Helgáéknál meg most a szorzótáblára kell ráfeküdni. Huh, lassan megint itt az év vége.
Erre akkor döbbentem rá, mikor ma tele volt a város ballagó diákokkal és szülőkkel. Tavaly ilyenkor még Nelli ballagására készültem lélekben, most meg már ő is elvégzi az elsőt, fura...
A lejmolós anyucival is összefutottam. Még mindig  zizzent, ráadásul-elmondása szerint-két hónapos terhes (!!), de még nem volt orvosnál, pedig több komoly gyógyszert is szed, ami mellett nem is biztos, hogy jó terhesnek lenni. Amúgy meg a találkozásunk végén benyögte, hogy a gyereke egész éjjel magas lázzal küzdött, de azért hozta suliba (WTF), mert már annyi hiányzása van, hogy egy nap is évismétlésbe kerülhet. Hát örvendeztem és remélem, hogy Nelli nem kapja el a betegséget. Bár nálunk apum is beteg, meg nekem is kapar kicsit a torkom :S

2017 április 26, szerda

Balhé lesz, nagy balhé...

Még mindig össze-vissza vagyunk, igaz Balázs szerzett egy szekrényt, amit nagy kín-keservvel beszuszakoltunk, de még mindig zsákok között lavírozunk. Nehéz mindent elpakolni. Ma voltam a másik lakásban, uramég, mekkora kupi van ott...Pár cuccunk még mindig ott van a nagyszoba közepén.
És akkor még nem is beszéltünk a festésről. A tulaj is hívott, hogy akkor holnap mennek, beszélnek Balázzsal a festés részleteiről, és vasárnap kulcsátadás, mert jövő héten már hirdetnék.
Mi van???
Jó, Balázs gyorsba hívott egy festő havert, megbeszélte hogy akkor holnap jön ő is és pénteken gőzerővel nekilát a melónak, mert nekem még ki is kell takarítani a festés után. Erre fel a fickó ma lemondta,  mert halaszthatatlan három napos elfoglaltsága van.
Azt hittem, elájulok. Balázs azt mondta, felhívja egy másik festő ismerősét, de lehet hogy időközben már ő elhagyta az országot, mert mikor legutóbb beszéltek, készült ki Angliába. Hát nem tudom mi lesz, ha ez az ember sem tud jönni, mert akkor Balázsnak kell festeni, ami nem lenne baj, de őt nem engedik el a munkából, szóval leghamarabb szombaton tud nekilátni és akkor még nem tudom, én mikor tudok rendet vágni. És vasárnap már jönnek a kulcsokért.
Ez érdekes lesz :O vagyis inkább ijesztő. Tényleg nem tudom, mi lesz majd. De Balázs tiszta ideg, ordít velem a telefonba, ha erről érdeklődöm. Márpedig ha vasárnapra nem lesz ott rend, semmi jóra nem számíthatunk. Balhé van kilátásban.
De legalább a gyerekek jól vannak, igaz Nelli alig akart reggel felkelni, köszönhetően hogy fél 10-ig fent duhajkodtak a tesóval.
Helga meg tegnap délután lett paff. Mentünk Nelliért a suliba és összefutottunk egy ismerőssel, meg a fiával. A kisfiú és Helga amúgy sem jönnek ki túl jól, illetve régebben még játszottak együtt, de mostanság a kisfiú inkább Nellivel játszik. Helgával csak balhézik. Van, hogy a lányom kezdi, de tegnap kifejezetten a kisfiú kötött bele, úgy hogy belecsípett a vállába, majd megbökte az arcát és ezt nem vette a lányom túl jó néven, meg alapból nem volt jókedve, a kisfiúhoz meg pláne nem volt indíttatása. Kérte is a kisgyereket, hogy hagyja békén, de ez meg az anyjának nem volt okés, látszott rajta. Mondta, hogy ne nyávogj már Helga, a kisfiam csak játszana veled (úgy, hogy majd kinyomja a szemét és üvöltve az arcába mászik). A buszon meg a kisfiú tovább produkálta magát, a verekedést abba hagyta, de csúfolni kezdte Helgust, akinek elég érzékeny napja lehetett a tegnapi, mert végül sikerült elbőgnie magát. A kisgyerek ettől függetlenül folytatta, míg nem az anyja végül elültette a busz egy másik ülésére. Amúgy semmi bajom velük, de most kicsit tényleg sok volt a kisfiú, az anyuka meg nem szívesen szól rá, úgy látom, legyen az verekedés, vagy a buszon való tele torokból való ordítás (hadd játszon-nal lerendezi, én meg nem győzöm az enyémeket csitítani, mert mindig arra tanítottam őket, hogy a buszon nem kiabálnak, szépen viselkednek, de ha azt látják, hogy a másiknak szabad, hát még jó, hogy ők is rákezdik).

2017 április 22, szombat

Káosz, bónusznap és marha hideg

A hét kész káoszban telt, pakoltunk, zsákoltunk, készültünk a költözésre. Közben lezajlott a húsvét, semmi, de tényleg semmi extra nem volt. Meglátogattam mamámat és itthon tettünk-vettünk.
Szerdán Helgának már suli volt, de Nellinek még nem, így sajnos korán kelt és húznom kellett magammal szegényt.
De még ez volt a kisebb gond, a nagyobb a reggel óta tartó szakadó eső, meg hideg, aminek következtében szépen nem költöztünk szerdán.
Talán kicsit nem is bántam, kaptunk még egy utolsó napot. Bár már a holmink egyik fele itt, a másik meg a másik lakásban volt, így kicsit kényelmetlen volt, de belefért.
Csütörtökön már nem esett annyira, így megtörtént az átköltözés. A lányok nagyon rendetlenek voltak, alig lehetett velük bírni, és ez egy költözésnél különösen frusztráló, hiszen van ezer meg egy dolog, amivel foglalkozni kell, erre még a gyerekek is feszítik a húrt. Nem is volt nagyon időm keseregni, de persze az új kezdet és a régi lezárása fura volt és szomorú is egyben, hiszen hét évet leéltünk az albérletben, de valahol legbelül én ezt már elfogadtam. Mit is tehettem volna mást.
Az első éjszaka még össze-vissza aludtunk, egy rakáson, mert az ágyak még nem voltak berakva rendesen, mivel délután költöztünk, este tízre kerültünk ágyba, de volt tizenegy is, mire mind elaludtunk. Reggelre elfeküdtem a derekam és a nyakam, meg baromi álmos voltam, a gyerekek nem különben. De menni kellett Helgának suliba, így Nellivel mentünk vele. Tiszta kómásak voltunk mindannyian, hazafelé a buszon egyszercsak Nelli feje a vállamra esett, elnyomta az álom szegényt. Persze itthon már nem aludt, pedig megtehette volna.
És hogy azóta mi van?? Kb. szünet nélkül pakolunk, rendezkedünk. De kevés a hely. Kéne még vagy két szekrény, mert még mindig egy csomó ruhánk van, amit nem tudunk hova rakni és nem akarok örökké zsákokból öltözködni. A konyha is jóval kisebb, mint volt, egyelőre azt sem tudom, hogy hol készítem elő az ebéd hozzávalóit. Ráadásul még az első nap nem volt berakva az egyik ajtó és szabályosan jégverem volt a lakás. Mivel ugye mamám már hónapok óta nem lakta, ki kapcsoltuk a fűtést és hiába kapcsoltunk vissza napokkal a költözés előtt, csak nem melegedett fel a lakás, meg azért az ajtó hiánya is hozzájárult, hogy vacogjunk.
Szokni kell ezt az egész helyzetet. Bár a lányok, könnyen megtalálták a helyüket. És bőven van még mit csinálni, dolgok végleges helyét megtalálni. Plusz még egy hetünk van, hogy a másik lakást kifestve, kitakarítva átadjuk. Uhhh, mission impossible :P De mire minden rendbe lesz, hosszú utat járunk be.