az én valóságom

Két gyermekem van, Helga 2007.09.07.-én, Nelli 2009.06.21.-én született. Mindketten sajátos nevelési igényűek. Az apukájukkal Balázzsal hol ilyen, hol olyan a kapcsolatunk. Az élet olykor eléggé hullámvasút és nem is mindig egyszerű, de a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket :)

2017 március 26, vasárnap

Új kezdetek

Eléggé le voltam lombozva mostanság, így jól eltűntem írás terén. Tényleg semmihez nem volt kedvem, csak éltem a napokat, jöttek egymás után.
Közben páromék, apum segítségével elkezdték mamám lakását rendbe pofozni, mert abban az állapotban nem lehetett volna oda gyerekeket vinni. Balázs mesélte, hogy jöttek is a kíváncsi szomszédok, hogy hol van mamám, ugye nem halt meg, meg hogy eladták a lakást, vagy mi van?! Balázs ímmel-ámmal válaszolt, semmi közük hozzá, úgyis kombinálnak. Múltkor is megállított a szomszéd házban lakó házaspár ugyanezzel, már hogy mi van mamámmal. Elmondtam neki, hogy nemrég született meg az orvosi szakvélemény, súlyos fokban demens, ülni, járni nem tud, meg hogy ide már nem jöhet vissza és hogy nekünk viszont lakni kell valahol és ezért költözünk át. Na, bólogattak bőszen, hogy de jól teszem, közben meg tuti elítélnek és azt hiszik, lepasszoltuk mamámat otthonba, hogy aztán a lakásában élősködhessünk.
Pedig ez nem igaz, én lennék a legboldogabb, ha ő ott maradhatott volna a saját lakásában, mi meg egy másik albérletet találtunk volna. De nem így történt. Sajnos.

A lakás amúgy már alakul, igaz apum néha fura, én próbálok örömködni, meg hálás lenni, ötletelni, de hallom vissza, hogy szerinte nem eléggé és hogy gondoljak bele, ez neki mennyi pénzébe kerül stb. Ettől nem gyengén érzem magam szarul :/ Én tényleg nem akarok hálátlannak tűnni, naponta többször hívom és a lakást dícsérem, ennél többet mit tehetnék? Bár lenne annyi önerőnk, hogy ezt saját zsebből finanszírozzuk, de hála a rossz döntéseimnek, meg néhány hitelt nem fizető kedves rokonnak, el vagyunk süllyedve anyagilag, mint a Titanic.
Ja és apum azt mondta, hogy március 31.-ig ki kellene innen menni, ezt rendbe hozni és átmenni a másikba. De ez fizikai képtelenség, Balázs minden nap meló után még átmegy és csinálja pár órát, de két lakást egyszerre rendberakni ilyen gyorsan nem megy, így szerintem április elején még itt leszünk.
A lányok jól vannak, Helgus megy megint versmondóra áprilisban, már nagyban gyakorolja a verset. Nelli beszerzett pár piros pontot, de feketét is, a matek rohadtul nem megy neki. Ja, és olyan hisztit levágott pénteken, hogy én már olyat tőle nagyon régen nem láttam. Ráadásul pont az utcán. Oké, ők is biztos feszültek a költözés miatt, gyakran mondogatják, tegnap amúgy átugrottunk megnézni a lakást és nekik is tetszett, ha kész lesz biztos jól fog kinézni. Már csak a kedvemet kell valahogy meglelni, abban hogy ott lakjunk.
Ja, amúgy fáj a torkom és tiszta nyomott vagyok, köszönhetően az óra átállításnak. Balázs ma melóba ment és emiatt jól el is késett.

2017 március 17, péntek

Álomgyilkosság

Ezt a múltkor hallottam a tv-ben, már nem is tudom ki mondta, de tökéletesen illik a helyzetünkre, arra ami most történik velem, velünk.
Nem álltunk jól albérlet ügyben, amiket ígértek, a végén mind kiderült, hogy nem jön össze, laknak benne, nem adják ki, felújítják stb.
Aztán apámtól kaptam egy "visszautasíthatatlan ajánlatot". Miszerint, költözzünk vissza átmenetileg mamám lakásába (szegény, úgy sem fog már oda visszamenni) és ő majd segít anyagilag, rendberakjuk és közben majd keresünk nekünk valót. És nem mondhattam nemet, mert ha elutasítom, akkor egyrészt jön a balhé, másrészt  soha a büdös életben nem fog segíteni.
Mit lehet ilyenkor tenni?!
Rábólintottam.
De már akkor meg is bántam és bánom azóta is. Kb. két napot nagyjából végigbőgtem, Helga kérdezgette, mi a bajom, szegény nem értette, mit sírok állandóan. Éjszaka alig aludtam, forgolódtam, agyaltam, de nincs visszaút. Oda kell mennünk, még ha hányingert kapok előre az egésztől, akkor is.
Egyelőre nem tudom elképzelni, milyen lesz ott, bele sem akarok gondolni. Nekem ITT van az otthonom és nem ott, ott sosem éreztem jól magam. Gyűlöltem. És azt hiszem, most is gyűlölöm. Csak a gyerekek és a családi béke miatt csinálom. De hogy hogyan fog menni, még nem tudom. Rosszul vagyok előre.
És akkor az emberek még felbasznak az értetlenkedésükkel. Tegnap is a suliból hazafele menet, egy ismerős anyuka kérdezte, van e már albérlet fejlemény, elmondtam neki, mi lesz és hogy mennyire nem örülök. Mire ott meresztgette a szemét, hogy mi a problémám, meg miért vagyok olyan, sokkal jobb, mint az albérlet stb. Hát persze két lakással, ugyanennyi nyaralóval könnyű is lenyomni az embert mint a bélyeget és igazából nem is értem, minek magyarázkodom bárkinek is, úgysem fogják fel, amit érzek!
Nem ezt akartam, nem így akartam. És kész. És mégis ezt kell tennem.
És Balázs sem érti meg az egészet, igazából neki tényleg tök mindegy, de nekem nem. És hadd döntsem már el, minek örülök és minek nem. Tényleg csakis a gyerekek miatt teszem!!!
Nekem is voltak álmaim. Amik most szépen le lettek gyilkolva. Hogy mi lesz ezután, még nem tudom. Most perpillanat nagyon nem jó semmi sem.
Jövő héten már elkezdjük kiszortírozni az itteni bútorokat, mit viszünk és mi marad. Mamám lakása ugye eléggé le van lakva, nem kis meló, hogy nagyjából élhető legyen. Elférni nagyon szűkösen fogunk, nem beszélve arról, hogy a lakás sötét és hideg a kedvezőtlen fekvése miatt. Ja és az idióta, rosszindulatú szomszédok ott lesznek, jönnek majd katasztrófatúristáskodni tuti.
Isteni lesz, az biztos!!

2017 március 11, szombat

Selejtező

A hét a rosszhírekből és albérletkeresésből állt. Két barátnőmnek is meghalt az apukája szinte egymás utáni nap, tegnap meg a mi egyik távoli rokonunk távozott el hirtelen. Egy barátnőm kórházba került a  babájával, mamám sincs jól, nagyon zavart, nem tudjuk, mi lesz vele, szóval ez a hét nem kényeztetett el a jó dolgokkal és még finoman is fogalmaztam.
Hívtam pár hirdetést, egy függőben(van jelentkező, de ha nem veszi ki a lakást, hívni fognak), meg van egy olyan, ahol akárohogy próbáljuk elérni a tulajt, nem jelentkezik, ezt Balázs egyik haverja intézte, ő tutira mondta, állítólag megbeszélte a tulajjal, aki azt ígérte, jelentkezik. Ez kedden volt, azóta semmi, kezdek elbizonytalanodni. A többit vagy már kiadták, vagy nem gyerekeseknek nem beköltözhető.
Szerdán voltunk egy lakást meg nézni. Fel is akadt a szemünk, egy iszonyat kicsi lakást, szinte aranyáron akartak kiadni, nem beszélve a két havi kaucióról. A tulaj meg húzta a száját, hogy nem tudta, hogy két gyerek van, pedig mondtuk neki telefonba. Másnap láttam a hirdető újságban, hogy módosították a hirdetést, úgy hogy csak egyedülállóak és gyermektelenek mehetnek. No komment. Oké, hogy vannak olyan családok, akik lelépnek fizetés nélkül, de ezt egyedülállóak és párok is csinálják. Nem gyerekfüggő. Az albérlet lutri, nem csak a tulajnak. A bérlőnek is. Szóval. Itt tartunk. Hogy nem tartunk sehol. Elegem van.
A lányok jól vannak, Helgának jövő hét elején suli szünet, Nellinek meg még szombaton is mennie kell, nem is repes az örömtől.
A tanulás mintha jobban menne neki, bár vért izzadok, mire átvesszük hétvégéken a heti tananyagot.
Holnap meg névnapozás. Nellié, igaz 3.-án volt, mi itthon meg is ünnepeltük, de most jönnek anyumék is, ha minden igaz.
Tegnap meg hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem pakolni és selejtezni a ruháimat, van pár, amit már évek óta fel sem veszek, csak a helyet foglalja a szekrényben. Össze is szedtem egy nagy szatyorral, majd oda adom egy barátnőmnek. Úgy pakoltam, mintha lenne majd hova rakni a megmaradt cucccokat, pedig egyelőre nincs :( És közben olyan ruhákra bukkantam, amikről azt sem tudtam, hogy létezik.
Jó lenne, ha a rossz dolgokat is ilyen egyszerűen le lehetne selejtezni.

2017 március 7, kedd

Széthullóban minden :(

Igen, sajnos most úgy érzem. Nagyon nem jó irányban haladnak a dolgaink. Vagyis nem haladnak, egy helyben vesztegelnek. Szemkigúvadásig nézem az albérleteket, ha találok egyet, amibe mehetnek gyerekesek és nem horror áron hirdetik hívom. Az eddigi legnagyobb siker, az hogy majd hétvégén szólnak vissza egyik lakás tulajai, ha annak a két jelentkezőnek nem lesz jó esetleg, akik beelőztek minket. Siralmas.
És átgondoltam tízszer a dolgokat, sőt százszor is talán, de csak arra a megoldásra jutottam, hogy ha nem lesz lakás, akkor anyumékhoz kell visszaköltözni. Igaz, ott mindössze egy fél szobánk lesz, de az is fedél a fejünk fölé. Mamám szerte-szét lakott, gyereknevelésre alkalmatlan lakását továbbra sem tartom megoldásnak-bárki mondogatja-mert oda kell a bútorainkat rakni, ha nem lesz lakás, ahova költözhetünk, és már ott úgyis bútor raktár van, lépni is alig lehet, ezt még megfejeljük a mostani cuccokkal és akkor egy talpalatnyi hely sem lesz az tuti. Szóval felejtős.
A szülőkhöz való visszaköltözéstől nekem is borsódzik a hátam és ver a víz, de nincs jobb tippem. Mondtam is Balázsnak, erre ő azt mondta, hogy nem hajlandó oda menni, és akkor mi a gyerekekkel költözzünk oda, ő meg majd ellesz valahol, valakinél. Azt hittem, nem jól hallok! Szép, hogy ennyire felelősségteljesen gondolkodik egy ilyen nehéz helyzetben. Úgy látszik, a jóban-rosszban fogadalomnál, neki csak a jóban rész dominál :( Persze, remélem csak mérgében mondott ilyet és ha neadjisten odáig jutunk,hogy ezt kell meglépni, ő is jön velünk. Vele teljes a család.
De bízom még a szerencsénkben,hogy valami más akad és nem kell oda menni. Szerintem egymás agyára mennénk, apum este már szereti a csendet, nyugalmat, az én gyerekeim meg akkor a legpörgősebbek. Már ha lehet pörögni majd egy félszobában :/ Remélem, érezhető hogy én sem erre vágyom.
Apumról még annyit, hogy azt ígérte, segít. Viszont a hugomnak a fülébe jutott ez és neki nem tetszett, rögtön el is kezdett furkálódni apámnál, meg féltékenykedni, holott ő igencsak jól áll anyagilag, szép, nagy házuk, két kocsijuk van és három gyerekük, szerintem a levegőt is sajnálja tőlem. Most ott tartunk, hogy apum már annyira nem akar segíteni, és ha nem kérdezi körbe a számos ismerősét hogy van e esetleg kiadó lakásuk, szerintem el vagyunk veszve.  Hozzáteszem, ő nem is igen tud arról, hogy esetleg átmenetileg náluk laknánk, csak anyum olyan nagylelkű, hogy ezt felajánlotta.
A gyerekek szerencsére jól vannak, igyekszem én is tartani magam, hogy ne vegyék észre, mit össze nem őrlődök a jövőnk miatt. Fura, hogy már sírni sem tudok emiatt. Csak aggódom. Persze lehet hogy ha el kezdenék sírni, a végén abba sem tudnám hagyni. De nem akarok sírni, inkább bizakodom, keresek tovább. AJh...Tiszta csőd ez, én mondom...

2017 március 3, péntek

Pofáraesés(ek)

Úgy néz ki, itt a tavasz, jön a jó idő, süt a nap, még sem tudok örülni neki. Sajnos az albérlet nem jött össze, illetve majd megüresedik, de nem addigra, mire nekünk el kell innen menni. Szívás. Nem gyengén. Úgyhogy keresgélés folytatódik tovább ezerrel.
Már kaptunk azóta két másik címet, az egyiket még nem biztos, hogy kiadják, így az jegelve van egyelőre. A másikat már hívtam, de ott meg a felújítással nem biztos, hogy időben elkészülnek.
Összefoglalva tehát, még mindig nincs semmi!!!Ami elég kiborító.
A gyerekek is érzik a feszültséget, főleg Nelli érdeklődik erősen, hogy hova fogunk majd akkor költözni, viheti e a játékait, a bútorokat stb., mi meg ugye mondjuk, hogy nyugodjon meg, persze mindent vihet, meg hogy nagyon szép helyen fogunk majd lakni.
Hogy pontosan hol, azt még mi sem tudjuk, de nem lombozzuk le a gyerekeket. Meg magunkat sem kéne jobban. Ha folyton ezen pörgünk, a végén megbolondulunk. Nekem néha ki is megy a fejemből, mekkora a gond. Tegnap is örültem a szép időnek, meg minden, aztán leesett, hogy inkább fussak neki még egyszer a hirdetéseknek albérlet után.
Amúgy, ettől a "kis" gondtól eltekintve, elvagyunk, elég sima hét van mögöttünk. A gyerekek jól vannak. És végre itt a hétvége.
Mamámhoz is be kellene menni, feloldották a látogatási tilalmat, szóval hétvégére azt is beterveztem, lelkileg készülök fel rá, mert biztos durva lesz. Bár az állapota nem súlyos, de akkor is...Most lelkileg nem vagyok a topon.
Remélem, ez azért nem lesz még rosszabb, ugyanis fogadó óra Helgának, aki váltig állítja, hogy tutik a jegyei, minden oké, de azért egy tanár szájából is jó lenne hallani.

2017 február 27, hétfő

Szegény embert az ág is húzza...

Mit húzza?! Rángatja...
Hét elején bekrepált a tv-nk, nem volt rajta kép. Balázs azt hitte, először ő kapcsolgatott el rajta valamit, de akárhogy is vizsgálgattuk a készüléket, kép nem lett rajta. Így szerelőhöz vittük, vagyis apummal kettesben, mert neki van autója, kézben igen furcsa lett volna elvinni. A szerelés egy kisebb vagyon, fel is akadt a szemem, de apum besegített.
Sőt, azt mondta, az albérletet is segít rendezni, ugyanis úgy pofára estünk, mint vasorrú bába a mágnesasztalon. Számítottunk egy pénzösszegre, amiből a kauciot és az itteni festést fedeztük volna, de múlt hét elején kiderült, nem lesz belőle semmi. Nem kicsit akadtunk ki. De szerencsére apum, nagyon rendes, a segítségünkre siet.
Már ha lesz miben segíteni, mert albérlet-írnom sem kell- még mindig semmi.
Balázs majd ma hívja fel azt a címet, amiről már írtam itt, hogy jó lenne, mert jó a környék, meg miegymás. Tiszta ideg vagyok.
Drága párom meg néha úgy viselkedik, ha említem neki az albérlet ügyet, mintha szívességet tenne, hogy felhívja. Pedig hát fedél neki is kell a feje felé és ugye egy család vagyunk.
A lányok jól vannak, nem túl lelkesen, de mentek iskolába.
Múlt héten Nellinél is lezajlott a farsang, élvezte, táncikált, szóval buli volt.
A hétvége eltelt, tanulgattunk, kínlódtunk. Tegnap végre befestettem a hajamat, már hónapok óta terveztem, de most jutottam a megvalósításig, meg aztán kedvem sem mindig volt, de már annyi ősz haj lett a fejemen, muszáj volt.
Ja, és nekiálltunk selejtezni komolyabban. Tegnap a nagyszobai szekrény tetejé lévő lomokat és a gyerekek által feldobált játékokat szedtük le. Lett egy nagy szatyor bébi játékunk, így azt egy kisbabás barátnőm fogja megkapni, a többi kuka. Balázs morgott is szokása szerint, nem igazán szereti, ha befogom a házimunkába, de hát ez olykor nem kívánság műsor. Csinálni kell és kész. Persze biztos nagyobb kedve lenne, ha önszántunkból, a sajátunkba kellene cuccolni.
Ajh, álom álom, édes álom :(
Egyelőre annak is örvendenék, ha tényleg összejönne ez az albérlet. Vagy bármilyen másik.

2017 február 17, péntek

Tere-ferék, albérlet, farsang

A héten - írhatom - fellendült a társasági életem. Pedig az albérlet gondok miatt, erre vágytam a legkevésbé, de azért nem esett rosszul.
Majd minden reggel egy ismerős anyukával jöttem haza, jókat beszélgettünk, nevettünk. Aztán a lejmolós anyuka is rám írt (a gyereke Nelli osztálytársa és anno pár alkalmas csevely után rögtön pénzt kért tőlem kölcsönbe, amit nem adott meg azóta sem), hogy mi van velem, rég látott, de nem is ő jár a gyerekéért a suliba. Megírtam neki ami azóta velünk történt, de sok jót nem tudtam, és nagyjából ő sem sok jóval szolgált, náluk is kórházban van egy családtag, aki nagyon rossz állapotban van.
Tegnap meg Helga farsangja volt, mentem is, mert szoktam fotózni, filmezni, hogy Balázs, meg szüleim is láthassák. Na, itt futottam bele a dekoratív anyukába, akiről már régen írtam, hogy fura. Ezen állításomat azóta is tartom, viszont tegnap leállt velem beszélni. Azt sem tudtam, hova legyek a meglepetéstől. Pluszba szörnyen leharcoltnak és bénának éreztem magam mellette, de mindig ez van, ha nagyon csinos és jól szituált emberekkel találkozom (én ilyen sosem leszek sajna, nem az a típus vagyok alapból). De kellemes csalódás volt, talán a látszat sokszor nem az, aminek tűnik.
A farsang jól sikerült, bár Helgán látszott, nem sok kedve van az egészhez, de viszonylag beleegyezően fellépett az osztályával. Aztán sütizett egy jót és jöttünk haza.Jövő héten folyt. köv. a hugának.
Ja, a suliban két kisgyerek is csak úgy oda jött hozzám puszit adni és megölelni, nagyon cukik voltak.
Nelli meg beszerzett pár pirospontot, örültem nagyon, remélem tartós a változás.

Balázs még hezitál az állás változtatásn, az ajánlattevő hamarosan választ vár, közben kiderült, hogy be van jelentve, szóval nem tudja, mit csináljon, én nem bánnám, ha maradna, ahogy a mondás tartja, járt utat járatlanért el ne hagyj...de ő meg az új munkahely felé hajlana, szerintem.
Albérlet terén nincs változás, van egy címünk most, majd ma telefonál Balázs, hogy aktuális egyáltalán e még.
Mamám sincs most jól, két napja nincs jó kedve, persze érthető, mitől is lenne, de remélem az egészsége nem sínyli meg ezt a lehangoltságot.

2017 február 14, kedd

Bizonytalanság

Ja, tényleg ma van Valentin nap. Még jó, hogy mi annyira nem tartjuk ezt az ünnepet, de azért egy tábla csokit csak veszek az embernek.
Tudom, régen jelentkeztem már, de eléggé el vagyok kenődve úgy az egész minden miatt (na, ezt jól leírtam).
Albérletet még mindig nem találtunk, vasárnap is hívtam egyet, szombaton adták fel, de persze már nem aktuális. Visszajelzés még nem érkezett arról a lakásról, ahova én úgy szeretnék menni lakni. Az idő meg vészesen fogy...
Múlt héten már szemkigúvadásig néztem a hirdetéseket, de vagy drága, vagy gyerekeseknek nem adják ki.
De a sok okos a környezetemben, meg még bele is dumál. Főleg olyanok osztják az észt, akik tele vannak pénzzel és egy, vagy több hatalmas ingatlanjuk van, ja úgy persze könnyű. Hozzátenném, persze kéretlenül beszélnek, de azért beleszólnak, mert az olyan jó. Mármint nekik.
És ha valaki még egyszer megkérdezi, miért nem megyünk vissza mamához lakni, azt orrba vágom!!! Nem vagyok szajkó, hogy mindenkinek ismételgessem a miértet. Hogy full le van lakva, gyerek elhelyezésére nem alkalmas, hideg, kicsi (hiszen mamám az egyik szobában lakik, a másikban meg ugye hárman is alig fértünk el), akik abban a lépcsőházban laknak, meg tisztelet a kivételnek, idióták, akik folyton a másik dolgával törődnek és rosszindulatúak is természetesen. És ha mamámat kiengedik a kórházból és lesz olyan jó az állapota, hogy önálló életet folytathasson, nem hinném, hogy azt akarná, hogy mi négyon ott nyüzsögjünk. Meg Balázs sem akarja. Én meg főleg nem. De a sok okostojás nem érti és csak azért is firtatják. Én meg már unom elmondani újra, meg újra...
Balázs kapott egy állás ajánlatot egy másik vállalkozótól, be is jelentené, a fizu ugyanannyi lenne, egyelőre időt kért, gondolkodik, de a mostani főnök gyanús, hogy nem jelentette be, kértük a munkáltatói az adóbevallás miatt, de csak terelte a szót.
A lányok jól vannak, mindkét suliban farsangra készülődnek. Helgáéknál a héten, Nelliéknél jövő héten lesz. Már izgatottak, jelmezek megvannak, majd küldök be édes és sós rágcsát és üdítőt. Tanulásban még mindig megy a szenvedés Nelli részéről, itthon még csak-csak megy neki, de a suliban nem tudom, mennyire teljesít. Csak reménykedem, hogy év végére javít, mert bajban leszünk, ha nem...
Helgának szerencsére jól megy, a héten is kapott ötöst, miatta nem izgulok, ha továbbra is komolyan veszi legalább ennyire, akkor nem lesz gond.

2017 február 6, hétfő

Mi lesz velünk?!

Ezt a kérdést egyre gyakrabban teszem fel Balázsnak, vagy csak úgy magunknak. Több okból is.
Anyagilag nagyon rosszul állunk most, az ünnepek alaposan leamortizáltak minket pénzügyi téren, azóta sem térünk magunkhoz és nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk betömködni a lyukakat.
Másrészt albérlet ügyben sincs semmi fejlemény és hamarosan két hónapunk lesz elköltözni innen. Egyelőre nincs hova és ez megijeszt. Gyűlölöm a bizonytalanságot. Keressük mi, de semmi, vagy ha van megfizethetetlen. Egy helyről várunk visszajelzést, de az is olyan bizonytalan még.
Pont ma beszélgettem egy anyukával, ő szintúgy ebben a helyzetben van, az albérletüket árulják és ő is két gyerekkel nem tudja, mit hoz a holnap. Durva dolog ez sajnos. Nyugtalanít és szeretnék már valami biztosat tudni, mert ez így nem jó.
A lányok el vannak. Hétvégén az apjuk dolgozott, így hármasban voltunk. Megkértem Helgát, segítsen már Nellinek kicsit a tanulásban, hiszen neki jó lett a félévije, a hugának meg nem. Megígérte, hogy segíteni fog és persze nem segített. Vagyis kemény öt percet szánt a tesójára, azzal meg nem sokra mentünk. Pedig abban bíztam, hogy ha együtt tanulnak, talán több sikere lesz Nellinek, de ez nem fog kiderülni, mert a terv egyelőre befuccsolt.

2017 január 28, szombat

Félév

Egyik szemem sír, a másik nevet. A jó hír, hogy Helga félévije tényleg jó lett, ahogy említette. Nagyjából mindenből 4-5-ös, az átlaga 4,3 lett, ez nagyon okés is. Büszke vagyok rá.
Sajna, Nellinél már nem mondható el ez a fajta elégedettség. A fő tantárgyakból mind gyengén felelt csak meg, ami kb. olyan kettes lehet, ha már kapnának rá érdemjegyet. Sejtettem, hogy nem lesz fényes a félévije, de azt nem, hogy ennyire. Nem is értem, miért nem szóltak, hogy baj van, én minden fogadó órán voltam, érdeklődtem, itthon gyakoroltunk-többet is mint, a nővérével. Itthon tudja is, de a suliban ezekszerint nem megy neki. Nem is értem. Kicsit lelombozódtam. Talán túl sok neki ez az iskola, vagy többet kellene segíteni neki ott, vagy nem tudom, de beszélek a tanárral.
Albérlet ügyben még mindig semmi, igaz most a betegségem miatt, nem is foglalkoztam ezzel, de ahogy ránézek a naptárra, félelemmel tölt el, hogy lassan csak három hónapunk lesz másikat találni, kifesteni, kitakarítani, költözni. Nehéz időszak következik...
Mamám még mindig kórházban, bizonytalan ideig. Az állapota változó, persze haza akar jönni, de ez még nem lehetséges. Bár mindenki azt szeretné, ha újra haza jöhetne, de még messze van.
Látogatni nem tudom, mert látogatási tilalom van az influenza miatt. Pedig jó lenne vele találkozni.
Balázs úgy volt, hogy a hétvégén dolgozik, de aztán mégsem, így itthon van a gyerekekkel. Reggel háromnegyed 10-ig aludtunk, a gyerekek csak elfáradnak az egész napos tanulástól, korán keléstől.