az én valóságom

Két gyermekem van, Helga 2007.09.07.-én, Nelli 2009.06.21.-én született. Mindketten sajátos nevelési igényűek. Az apukájukkal Balázzsal hol ilyen, hol olyan a kapcsolatunk. Az élet olykor eléggé hullámvasút és nem is mindig egyszerű, de a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket :)

Idézet

Csodálatos az, amit egy nő megbír ! - egy nő, aki anya,  - egy anya, aki szeret. /Jókai Mór/

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
2017 január 28, szombat

Félév

Egyik szemem sír, a másik nevet. A jó hír, hogy Helga félévije tényleg jó lett, ahogy említette. Nagyjából mindenből 4-5-ös, az átlaga 4,3 lett, ez nagyon okés is. Büszke vagyok rá.
Sajna, Nellinél már nem mondható el ez a fajta elégedettség. A fő tantárgyakból mind gyengén felelt csak meg, ami kb. olyan kettes lehet, ha már kapnának rá érdemjegyet. Sejtettem, hogy nem lesz fényes a félévije, de azt nem, hogy ennyire. Nem is értem, miért nem szóltak, hogy baj van, én minden fogadó órán voltam, érdeklődtem, itthon gyakoroltunk-többet is mint, a nővérével. Itthon tudja is, de a suliban ezekszerint nem megy neki. Nem is értem. Kicsit lelombozódtam. Talán túl sok neki ez az iskola, vagy többet kellene segíteni neki ott, vagy nem tudom, de beszélek a tanárral.
Albérlet ügyben még mindig semmi, igaz most a betegségem miatt, nem is foglalkoztam ezzel, de ahogy ránézek a naptárra, félelemmel tölt el, hogy lassan csak három hónapunk lesz másikat találni, kifesteni, kitakarítani, költözni. Nehéz időszak következik...
Mamám még mindig kórházban, bizonytalan ideig. Az állapota változó, persze haza akar jönni, de ez még nem lehetséges. Bár mindenki azt szeretné, ha újra haza jöhetne, de még messze van.
Látogatni nem tudom, mert látogatási tilalom van az influenza miatt. Pedig jó lenne vele találkozni.
Balázs úgy volt, hogy a hétvégén dolgozik, de aztán mégsem, így itthon van a gyerekekkel. Reggel háromnegyed 10-ig aludtunk, a gyerekek csak elfáradnak az egész napos tanulástól, korán keléstől.

2017 január 25, szerda

Hírek, hideg, hülye emberek

A gyerekek a héten már jobban voltak, mentek is iskolába. Nem túl lelkesen, de mentek. Nyakunkon a fél év. Nellinek az első és remélem, hogy nem olyan rossz a helyzete. Helgánál majd hamarosan szülői is lesz, akkor többet tudok, de ő állítása szerint jól tanul, oké, elhiszem neki. Eddig tényleg hozta azt a szintet, amit mondott.
A betegségem viszont nem javult, így vasárnap elmentem az orvosi ügyeletre. Iszonyatosan fájt a fejem, régen nem voltam ilyen beteg. Kaptam gyógyszert, amitől meg két napig hánytam, de mostanra megszűnt a fejfájás és a hányás is. Igaz, az étvágyam az nem a régi, de én már annak is örülök, ha nem fáj a gyomrom és az a kevés kaja is megmarad bennem.
Csak a hó olvadna már el, kimondottan utálom! A hidegről nem beszélve, ma már sapkát és kesztyűt vettem és az tényleg a hideg jele, mert amúgy nem szokásom, csak nem akarok még betegebb lenni, így is van még hova gyógyulni.
Ja, ma megállított két srác, hogy beteg gyerekeknek gyűjtenek és valami képeslapcsomagokat nyomkodtak a képembe, hogy vegyem meg és azzal támogassam a gyerekeket. Adtam neki pénzt, annyit amennyi a tárcámban volt (hónap vége van nagyon), mire még kevesellte és pofákat vágott, meg mondta, hogy a képeslap csomag 1500 ft, így csak mint adakozót ír fel a listájára. Én nem is értem, magyarázta, hogy jelképes összeg, meg hogy adjak amennyit jónak látok, amennyi nálam van, mire meg adok (és nem száz forintot, hanem jóval többet), még nem tetszik neki. Komolyan, az ilyen emberek miatt nem adakoznak szívesen a népek, mert rém nyomulósak és erőszakosak. Én szívesen adok, ha nekem is van, szívügyem a beteg gyerekek, bárcsak mindenkinek adhatnék, de anyagilag nem tehetem. Az ilyen incidensek meg le is lomboznak rendesen.
Albérlet ügyben semmi fejlemény, szerencsére azóta nem téma nálunk a főbérlős ház, a másikról, amibe szívesen mennék, meg majd február közepe, vége felé derül ki valami kézzel foghatóbb. Persze addig is nézegetjük, hátha szembe találjuk magunkat álmaink albérletével.
Mamám még kórházban van, meglátogatni eddig sajna nem tudtam, a betegségem, most meg az influenza miatti látogatási tilalom miatt. Jövő héten már átrakják talán egy másik osztályra, mert amúgy az eredményei nem rosszak, a rosszulléteit az idős kora okozza. Hogy mikor jut haza, még egyelőre erősen kérdéses.

2017 január 18, szerda

Nyakig a gondban, betegségben

Nem úsztuk meg sajnos és hétfő reggelre a nagylány is belázasodott, így a héten mindketten itthon maradnak, gyógyszert szednek és próbálok velük gyakorolni, hogy ne maradjanak le túlzottan.
És naná, hogy én is lerobbantam. Most sem vagyok túl jól, köhögök, náthás vagyok, de legaláb már a lázam elmúlt. Orvoshoz eljutni esélytelen, mert egész nap a gyerekekkel vagyok. Pihenni, ágyban, a szó klasszikus értelmében, szintén kivitelezhetetlen, így csak reménykedem, hogy megúszom mindenféle hülye szövődmény nélkül, úgy mint tüdőgyulladás, amiben kösz de már volt részem.
A gyerekek már jobban is vannak, annyira legalábbis mindenképpen, hogy rendetlenkedni tudjanak és ilyenkor betegen, nekem még magamhoz sincs türelmem, nem hogy ordítozást, veszekedést hallgatni. Szóval voltak, vannak összetűzéseink, de majd csak eltelik a hét.
Mamám végülis bekerült a kórházba és szerintem még mindig jobb helyen van ott, állandó felügyelettel, mint a lakásában, ahol nem tud rá senki folytonosan figyelni. Nincs jó állapotban, anyum szerint, a doki azt mondta, már nem képes önálló életvitelre, 24 órás felügyeletet igényel, szóval ha ezt nem tudja a család megoldani (már pedig nem tudja), akkor gondolkodni kell, hogyan tovább. Itt gondolom, az otthonra célzott. Anyumék hezitálnak, egyelőre nem tudják, hogy legyen, bíznak benne, hogy még nem engedik ki mamámat egy ideig, addig átgondolják, mi legyen. Bár az ilyen otthonok várólistásak, meg fizetősek, nem is olcsóak, barátnőm apja is egy ilyen otthonban él és havi százezer ft a díj, amit kell fizetni és akkor még ez állítólag az olcsóbb otthonok egyike.
Sajnálom mamámat, sajnálom, hogy ide jutott és ilyen hamar, ennyire leromlott az állapota. Nekem ő mindig az a nagymama marad, akinél öröm volt nyaralni, aki finomakat főzött-sütött és akivel mindent meg lehetett beszélni. Én így szeretek rá emlékezni.
Balázzsal meg tegnap összevesztünk kicsit, vagyis úgy felcsattant. Hazajött és mondta, hogy ma megnéz egy albérletet. Egészen fellelkesültem,  de csak addig míg ki nem derült, hogy ez egy közös udvarban lévő ház lenne, párom egyik ismerőse lakik ott, de válnak az asszonnyal és kiköltözik onnan. Szóval a ház a nőjé, aki viszont a fickó nagylelkű, páromnak tett ajánlatáról mit sem tud. Érdekes...Mondtam Balázsnak, hogy a közösködés nekem nem annyira fekszik, mire kiakadt, hogy nekem semmi sem jó. Mondtam is neki, hogy nincsenek nagy igényeim, elvárásaim, de nem szeretnék közös házban, telken lakni senkivel, nekem az nem megy. Utána puffogott egy darabig, majd mondta hogy igazából ő sem szeretne ilyen közös együttlakást, de azért megnézi, ha már megígérte, bár nem kizárt, hogy a nőci, majd jól kihajítja, mert indokolatlanul odaállított.
Van még pár cím, a legtöbben jelenleg laknak, egyik ingatlanon haszonélvezet van, az ottlakó mami várólistás az öregek otthonába, szóval az kutya vacsorája. Viszont egyik lakás nagyon bejönne, azt is ma hívja fel, Nelli sulijához lenne közel, hát nem bánnám, anyumék sem lennének túl távol, álom lenne, ha nem kellene minden minden reggel azt a buszozós kínszenvedést végigélni, megváltás lenne!

2017 január 14, szombat

Semmi jó :(

Utálom a januárt! Tavaly is rosszul indult és most sem kezdődött valami fényesen.
Egyrészt betegek vagyunk. Nelli reggel óta magas lázzal küzd, így a 39 foknál, már vittük ügyeletre, kapott gyógyszert. Tegnap még semmi baja nem volt, örült a hirtelen jött, baromi nagy hónak (én kevésbé) és kint rohangáltak a suliban is. Lehet, hogy ott hűlt meg, de lehet hogy lappangott benne valami. Nagyon folyik az orra, köhög is, lázas és fáj a feje.
Nekem nem különben, reggel óta én sem vagyok a toppon. Most már lázam is van :( A torkom nekem is, meg a hátam, kezem, lábam. Remélem, nem influenza. És remélem, a család másik két, még egyelőre egészséges tagja nem kapja el.
Mamám sincs jól. Két napja drasztikus állapotromlás lépett fel nála. Az ágyból nem tud kikelni, annyira legyengült. Pár napja még minden oké volt vele, jött-ment, mint eddig, még telefononis beszéltünk. Erre tegnap óta a mosdóba sem jut ki egyedül. Anyumék, ha holnap sem lesz változás, kihívják hozzá az ügyeletet. Félek, de tavaly is nagyon rossz állapotba került és mégis kilábalt belőle. Ebben bízom most is.
A hóról meg inkább ne is írjak ugye? A városban megbénult a forgalom. Szerencsére, Balázs a héten 8-ra jár melóba, így hol egyik, hol másik csemetét viszi suliba, cserélgetjük őket. Pénteken jött ez a hirelen hó, amire a város állítólag felkészült....Hát nem is tudom :/ Én nem úgy látom, a buszunk több, mint húsz perces késéssel futott be, így a gyerek negyed kilencre esett be a suliba, mondjuk nem volt baj belőle, nagyon sokat késtek.
Az utak állapota, a közlekedés, azóta is borzalmas, most hogy az ügyeletre mentünk, vastag, kb. bokáig érő hórengetegen kellett át gázolnunk a beteg gyerekkel, hogy a buszhoz érjünk, mert valahogy a megállók és környékét sem takarítják sehogy sem.
És még mindig csak január közepét mutat a naptár. Jó lenne már a tavasz, nagyon nagyon jó.

2017 január 4, szerda

2017...start

BUÉK mindenkinek!!!!!
A mi szilveszterünk átlagosan telt,a lányok 11-ig ébren voltak, én éjfélig, akkor koccintottunk az apjukkal és szilveszter kimaxolva.
Most pedig már suli mindkettőnek, nem igazán lelkesen, de mentek és elkezdődtek a hétköznapok újra. Balázs a héten még nem melózik. Ennek van jó és rossz oldala. A jó, hogy megosztva visszük a gyerekeket, fél órával többet alhatnak és én sem leszek idegbeteg, kiegyeznék, ha mindig így lenne. A rossz, természetesen a pénztelenség, nagyon meg kellene húzni a nadrágszíjat, de olyan dolgok meg mint bérlet a buszra, muszáj, szóval erre költeni kell, nem beszélve az albérletről, mert azt is ki kellene fizetni valahogy.
Apropó, albérlet...Mikor szedtem le a karácsonyi díszeket az ablakból, akkor futott át az agyamon, hogy Úristen, most töltöttük itt az utolsó karácsonyt és szilvesztert. Ez kicsit elszomorított. Tényleg szerettem itt élni, hiányozni fog és ki tudja, hova kerülünk. A cél egy hosszútávú albérlet lenne, de egyelőre semmi sincs. Volt pár ígéretes cím, de jelenleg egy sem aktuális. Pedig már rá kell állni a keresgélésre, nem kellene az utolsó pecre hagyni mindent. Előre ráz a hideg az egésztől. Költözés, púp a hátamra. De nincs mit tenni, aki albérletbe kényszerül élni, annak ez bőven benne van a pakliban. Még így is örülök, hogy egyvégtében ennyi évet lakhattunk itt, barátnőmék-akik azóta vettek maguknak sajátot- míg mi 7 évet egy helyen laktunk, ők négyszer költöztek.
Na, majd lesz valahogy. Csak jól alakuljon!!! Idén egy klassz évet szeretnék, vagy legalábbis olyat, ahol a terveim nagyjából beválnak.