Vasárnap végre történt egy kis változatosság is!A család kiruccant egy kis strandolásra! Nagyon-nagyon jó volt, a gyerekek imádták a vizet, egyfolytában ott játszottak volna, Balázs is végre kikapcsolódott kicsit és játszhatott a csajszikkal. Szerencsére jó időt fogtunk ki, de a strandon ennek ellenére nem volt tömegnyomor. Szóval jó volt. Leégett a hátam, a vállam, kicsit fáj, a gyerekeké is, de megérte. Isteni volt! Néha csak ültem és néztem a vizet és arra gondoltam, de nagyon nincs kedvem visszamenni a városba, az unalomba, a hétköznapokba. És hogy kb. két-háromhetente el tudnám ezt viselni és szerintem a gyerekek is. Kár, hogy nem így működnek a dolgok, Balázs a strandolásért vasárnapi melót mondott le, amit valahogy pótolni kell, szóval esélytelen a minden hétvégén való lubickolás.
Szerintem a nyár legjobb napja volt a vasárnap. A vihart is megúsztuk, időben haza értünk.
Több ilyen kellene, a családot is összehozza a sok szép közös élmény. Hát reménykedem, hogy még egy ilyen lesz szeptemberig, de nem élem bele magam, nem akarok pofára esni.
Voltunk mamámnál is, valamivel jobban van, kicsit beszélgettünk, de sajnos nem ismert meg, mutattam képet a gyerekekről, de semmi. Persze a lényeg, hogy az állapota viszonylag stabil, ezek a nagy hőségek veszélyesek ránézve.
A gépem meg iszonyat lassú, amellett hogy hülye felugró ablakokat nyitogat meg kéretlenül, tuti valami vírus. Örvendek.
A lányok elvannak, el kellene kezdeni most már gyakrabban gyakorolni, a sulihoz egyelőre egyiknek sincs túl nagy kedve. Abszolut megértem őket. Én is inkább nyarat, illetve gondtalanságot és úgymond szabadságot akarnék inkább az utálatos hétköznapok helyett.
Meg egy kertes házat, de azt nagyon. Egy kicsike kis udvart, ahol ellehetnének. Pont most néztem, hogy egyik, általam utált csaj most vett házat és tudom nem szép dolog, de irigylem. Persze az irigykedéstől nekem még nem lesz házam. Nekem, ahogy elnézem a dolgokat, még sokági nem lesz házam, de ezt inkább hagyom is.