az én valóságom

Két gyermekem van, Helga 2007.09.07.-én, Nelli 2009.06.21.-én született. Mindketten sajátos nevelési igényűek. Az apukájukkal Balázzsal hol ilyen, hol olyan a kapcsolatunk. Az élet olykor eléggé hullámvasút és nem is mindig egyszerű, de a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket :)

Idézet

Csodálatos az, amit egy nő megbír ! - egy nő, aki anya,  - egy anya, aki szeret. /Jókai Mór/

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
2017 november 18, szombat

Hideg és szomorú

A héten megvolt mamám temetése is. Nem kicsit tartottam tőle, engem a temetések alapból kikészítenek, persze gondolom más sem hobbiból jár ilyen helyekre. A szertartáson sokan voltak, olyanok is, akikre nem számítottunk, viszont olyanok meg távol maradtak, akik mamám közvetlen környezetében élnek pl. szomszédok. Meg olyanok sem voltak ott páran, akik 100%-ra ígérték, hogy jönnek. Köztük barátnők, meg a szüleim baráti köre, akik anno sokat vendégeskedtek a nagyszüleimnél és ették a mamám készítette finomságokat.
Mennyivel jobb lett volna, ha ez az egész máshogy történik, ha pl. mamám nem válik fekvő beteggé és nem kell egy évig kórházban lennie. Az ember kicsit hibáztatja magát (én legalábbis), amire a környezete is remekül rátesz, az itt lakó emberek máig megvető tekintetét illetően. Agyalok, hogy mit tehettem volna másképp, hogy párszor kedvesebbnek, jobbnak kellett volna lennem, többet kellett volna látogatnom, de bevallom, a végén már lelkileg nem bírtam a szenvedését nézni. Tudom, ezáltal jó páran (családtagok is) megbélyegeztek, hogy ilyen, meg olyan vagyok, sőt olyat is hallottam vissza már, hogy elszedtem a nyugdíját. De ezen már ki sem akadok, az emberi fantázia olykor erőteljesen beindul, főleg ha fúrkálódásról van szó. Megpróbálok ezeken túllépni, és más dolgokra összpontosítani. A házat és az itt lakókat továbbra sem csípem és a lehető legrövidebb időt akarom már itt tölteni a házban. Az a tervem, hogy 1-2 éven belül elköltözünk innen egészen másfelé. És ezt a tervemet nem akarom veszendőbe hagyni, amint 2018 elkezdődik, én is elkezdem ezt az utat járni. Hosszú lesz és rögös, meg még sok javítani való is van a lakáson, de nem fogom feladni. Az álmok nem azért vannak, hogy feladjuk őket, nemde ? Bár ez még a jövő zenéje, most egyelőre igyekszem összeszedni magamat, a gyerekek miatt muszáj.
Szerencsére ők elvannak, a mai estét (és éjszakát) Nelli a nagyszülőknél tölti, Helga nem akart menni, pedig fel lett neki is kínálva. Mindegy, majd máskor.
Furcsán üres a lakás Nelli nélkül. A nővére is hiányolja, bár ha meg itt van, általában verekszenek :S
Nelli a héten hozott jobb eredményeket, bár nem abból a francos matekból, pedig abból nagyon ráférne a javítás, nemsokára negyedéves értékelés.
És hamarosan itt a december és majd a karácsony, ami nem lesz ugyanolyan mamám nélkül, de  valahogy hangulatot kell magamba verni. Még jó, hogy addig van pár hét.

2017 november 2, csütörtök

Nehéz erősnek maradni

Mamám állapota válságosra fordult :( Már több napja nincs magánál, nem eszik, nem iszik. Nem tudnak érte többet tenni. Azt mondják, lehet egy hét, lehet egy nap, vagy akár egy óra. De bármikor bekövetkezhet e legrosszabb. És persze az ember próbál erős lenni, elfogadni a tényt, hiszen tenni nem tud ellene. Mégis nehéz, szinte egész nap mamám jár a fejemben és hogy mit kellett volna máshogy  tenni, mondani. Van bőven, amin javíthatnék, de már nem tudok. Csak remélem, hogy megbocsát.
Tegnap voltunk vidéken gyertyát égetni és bementünk hozzá, bár én nem akarom ebben a rossz állapotban látni, de ragaszkodtak hozzá. Egy percet voltam bent, utána sírva kimentem. Nem vagyok jó ebben, nem olyan vagyok, mint a hugom, aki simán bemegy hozzá bármikor és azt mondta, hogy ő már elengedte és hogy ez neki így szenvedés. Én még nem vagyok képes erre, nem vagyok képes kimondani, amit tesóm. És látni sem akarom többet így. Én arra akarok emlékezni, aki valójában volt, arra a kedves, imádnivaló, főzni szerető nagymamára. Akire mindig számíthattam, akivel jókat beszélgettünk, akinél élmény volt a nyarakat tölteni. És sajnálom, amikor undok voltam vele.
A gyerekek tartják bennem a lelket, bár a szünetre ez alapjában rányomja a bélyegét. Plusz Helga eddig a mai nap kivételével végig fél 7-7 körül kelt és estére annyira pörgött, hogy már én is kivoltam. Nelli meg a hisztijeivel szokott kiborítani. De amúgy elvagyunk, bejött az idei hideg is rendesen, szóval nyakunkon a tél.
A teknős is itt van velünk, jó fej, nem sok vizet zavar, napozik, vagy csak úgy van, néha halom, hogy a kavicsok között kotoz. És amúgy nem fiú, hanem lány :) Így a női túlerő abszolút a családban.

 

2017 október 12, csütörtök

A nap, mikor inkább ágyban kellett volna maradni :(

Éjszaka Helga keltett, hogy fáj a hasa. Valószínűleg a lencsefőzeléktől, amit bár imád, de általában, megviseli a gyomrát. Volt egy fél órás közjátékunk, de aztán jobb lett neki és aludt tovább.
Reggel elaludtunk, nem nagyon, de húsz perces késésben voltunk. Mindegy, mert a busz negyed órát késett és így nem értük el a csatlakozást. Nelli becsöngetés után ért be, sírva. Be kellett kísérni a terembe, ahol már ugye folyt az óra, ő sírt, én magyarázkodtam, az összes gyerek bámult minket. Szuper volt.
Rettenetesen utálom a tömegközlekedést!!!!!Főleg úgy, hogy most valami felújítások vannak városszerte és egyszerűen lebénul a forgalom. És már most látom, hogy ez így nem fog menni, szóval nem tudom, mi legyen. Még 2-3 hét, mire a közlekedés úgy-ahogy helyre áll. Addig nem lehet ezt az elkésősdit játszani. Viszont ennél hamarabb sem akarom kelteni a lányokat, mert így is baromi korán kelnek és dögfáradtak hét vége felé. Nem szeretném, ha a tanulányuk látná kárát, Nelli így is borotvaélen táncol sok tárgyból. A héten is beszerzett már egy fekete pontot, de beszéltem egy másik kislány anyukájával és náluk is ugyanez a szitu.
Szóval fő a fejem, kitől és hogyan kérhetnék némi segítséget, hogy esetleg mindkét gyerekem beérjen 8 órára. Lett volna egy ismerőse a szüleimnek, egy fiatal, munka nélküli lány, de kiderült, hogy ő sem tudja vállalni, mert már egy rokona gyerekét viszi reggelenként, egy másik ismerős meg most tudta meg, hogy babát vár, szóval ez a hajó is elment. Lehet, hogy apumat kell megkérni, de ettől előre félek, nem tudom, hogy mit szól hozzá. De ha Nelli még egyszer elkésik, kénytelen leszek ehhez folyamodni. Nincs más lehetőség.

2017 augusztus 18, péntek

Banális, tudom...

Az a helyzet, hogy van egy hobbim, az írogatás. Úgy mindenféléről. Más nyaralni, utazni jár, drága dolgokat vesz, nekem erre nincs lehetőségem, így maradnak az "olcsóbb" elfoglaltságok. Jelen esetben, nekem az írás. Bár igaz, a nyári szünet kezdete óta nem volt rá kedvem, alkalmam. De ma reggel, még a gyerekek aludtak, gondoltam, miért is ne?! De hiába kerestem a mappát (aminek nagy betűkkel a NETÖRÖLD nevet adtam, és a gyerekek figyelmét többször felhívtam, hogy bármit-csak ezt ne), már nem volt ott, ahol legutoljára hagytam. Sőt, sehol sem volt. Jártam már így, de akkor a régebbi verziók visszaállításával sikerült valamelyest visszakapnom a dokumentumot. Ám most nem volt egy régebbi verzió sem, az egész úgy ahogy volt, eltűnt a gépről nyomtalanul. Kb. nyolc havi írás veszett oda és tudom, hogy ez huszadrangú probléma a meglévők mellé, de nekm valahogy akkor is rosszul jött ki. Valami eltűnt, ami én voltam. Mert én nem csak Balázs "cselédje" vagyok, vagy a lányok anyukája, aki ugrik, pattan minden szavukra, hanem egy sajnos reménytelen álmodozó is. Jó a hétköznapokból kimenekülni és kicsit elmerülni számomra kedves tevékenységekben. Hát most már ez sem lesz, mert hogy én ezt újra írni nem fogom, az tutibiztos, sem időm, sem energiám nem lesz hozzá.
Nem mondom hogy nem fáj, mert fáj. Kérdeztem a lányokat, persze tagadnak, biztos hogy nem volt szándékos persze, de külön szóltam, hogy vigyázzanak erre a mappára. Jó lenne, ha kicsit figyelnénk a másikra :(
Persze nem kellene felfújnom és lehet hogy csak rossz passzban vagyok, azért visel meg jobban. Mert mindjárt vége a szünetnek, elkezdődik a kilátástalan tortúra a reggelekben, a sok idióta ráérős öregasszony meg a gyerekgyűlölő a buszmegben, a rohanás, a késés, délután kb. ugyanez. Talán ez kavar fel, meg az hogy nem nagyon voltunk sehol és mivel Balázs 90%, hogy egész hétvégén melózik, nem is igen fogunk. Balázs...megint bunkó több napja, lehet ez is rosszul esik, vagy az hogy apum tesóm egyik gyerekét 3 napja magunkál tartja és holnap strandra is viszi, az enyémeket meg nem.
Nem tudom mi a baj. De most szeretnék egy kicsit nem szólni senkihez.
Extra lehangoló vagyok.
Bocs.
Remélem, majd elmúlik.

2017 július 25, kedd

Elhagyatva a sötétben

Tegnap jól lecsapott a vihar, de olyan alaposan, hogy elment az áram az egész házban. Először azt hittem, hogy csak a biztosítékot verte ki, így kiballagtam a lépcsőházba és megnéztem, de a villanyóra az okés volt. Felhívtam Balázst, aki persze mint mindig mostanság, a hülye haverjaival tölötte az estét és jól lerázott, hogy öt perc és jön haza, meg hogy nézzem meg még egyszer a villanyórát (mi a francot nézzek rajta?!). Megnéztem még egyszer a kedvéért, ugyanolyan volt mint tíz perce, aztán bent a koromsötétben, a két felpörgött gyerekkel kínlódtam, Balázs nem jött, az áram sem. Felhívtam az áramszolgáltatót, hogy bejelentsem a hibát, bár gondoltam, hogy már valaki megtette. A nő ott azt mondta, hogy még senki, de inkább én is menjek a közös képviselőhöz és nézzük meg a főcsapot, hátha csak azt verte le a vihar. Este fél 10 volt :S Szóval gondoltam, hogy nem fog örvendezni nekem a képviselő. Balázst hívtam, ide ér e már, de jó pár hívás után sem vette fel.
Helga nagy bölcsen megjegyezte, hogy na anyánál most telt be a pohár. És hát így is éreztem. Nelli sírt, mert félt a sötétben. Az orrunkig nem láttunk, mécsesekkel világítottunk (és megfogadtam magamban, hogy veszek már egy nyamvadt elemlámpát).
Telefonáltam anyáméknak is, hogy szerintük akkor mit tegyek, apám ordított a háttérből hogy milyen szerencsétlen vagyok, anyám sem sok újat tudott tanácsolni.
Nagy káromkodva kivonultam a ház elé (egyik lakó pont hallotta, milyen csúnyákat mondtam, de nem érdekel), hogy megnézzem, ég e valahol a villany, de a ház tök sötét volt, a mellette lévő is, viszont a szemben lévőkben vidáman égtek a fények. Közben jött egy nő a házból, ugyanezzel a gonddal és hogy akkor mi legyen. Mondtam, hogy én már próbálkoztam bejelenteni, de nem jártam sikerrel. Azt mondta, akkor ő is hívja az áramszolgáltatót, hátha így kijönnek. Közben haza ért Balázs is és ő viszont felment a képviselőhöz. Nem aludt, épp a folyosón állt a többi tanácstalan lakóval együtt. Azt mondta, hogy már kihívta őket és 3-4 óra múlva helyre áll minden.
Ehhez képest reggel 9-re lett megint áram :S
A hűtő elkezdett folyni, szerencsére nem nagyon, így nem mentek tönkre a kaják.
Rohadt mérges vagyok!
A viharra. Balázsra. Az áramosokra (na jó, gondolom ők egész éjjel melóztak, egy csomó helyen volt ilyen gond). Meg kicsit magamra is, amiért nem mentem fel a közös képviselőhöz, bár nem hiszem hogy több értelme lett volna és hamarabb kijönnek.
Talán igaza van apámnak, tényleg szerencsétlen vagyok.

2017 június 7, szerda

Rosszindulat, viharos nyár

A barátnőmmel végülis letudtam a találkozót, annyira nem volt gáz végülis, bár voltak kínos hallgatások, de belefért.
A hosszú hétvége is eltelt, egyik délután jégkrémeztünk, de amúgy semmi extra. Balázs két napot melózott a háromból, mi meg itthon dekkoltunk és bizony olykor csatáztunk. Főleg Helgával, aki már nyilván nagyon fáradt a sulitól és ha itthon van is, csak pörög és feszkózik, meg marják egymás a hugával. Megy a visszabeszéd, hiába ez már lassan a kiskamasz kor *-*

De azért remélem, a nyári szünet nem az őrület jegyében fog telni. Helgusnak lesz napközi, amikor meg nem, akkor majd töröm a fejemet, hogyan töltsük hasznosan a szabadidőnket . Mindegy, csak innen el, ebből a házból.
A drága szembeszomszéd bemószerolt a közös képviselőnél, hogy állítólag nem takarítottuk ki a lépcsőházat. Ez nem igaz, illetve, mikor ide költöztünk, pont azon a héten volt a mi lakásunk a soros, de akkor még azt sem tudtam, hol áll a fejem, a takarítószerek is az albérletben voltak hagyva, mert ott kellettek. Viszont a múltkori alkalomkor, már felmostam a folyosón. De hát könnyebb vádaskodni és egyből árulkodni a közös képviselőnek. Fel lett mosva, attól hogy ő pont nem látta (ami fura, mert mindig a folyosón lóg mint a Pál utcai fiúk a grundon), attól még én megcsináltam és bocs már hogy nem naponta mosok fel, mint ő (mert unalmában nem bír mit csinálni). Szóval jött a képviselő és magyarázott, hogy ki van írva a takarítási rend etc., etc., de mondtam hogy tudom, mivel már volt "szerencsém" itt lakni és akkor is ez volt a módi. Aztán hallottam, a folyosón még oltogat minket e kedves nőszemély a közös képviselőnek, nem értettem, pontosan mit, de rólunk volt szó, mert az ajtó fel mutogatott. De igyekszem nem felidegesíteni magam ezen. Szomorú, hogy valakinek annyira nincs élete, hogy a máséval kell foglalkozni. Ajh.
Két napja megint fájogat a fogam, na ez jobban foglalkoztat.
Tegnap meg olyan szinten megáztunk, mint már régen nem. Szó szerint csavartuk itthon a ruhákból a vizet. Remélem a lányok nem fáztak meg. Imádom, mikor süt a nap és tíz perc múlva lecsap a vihar. Mi meg ugye nem készültünk fel rá, bár az ernyő ott volt nálam, de nem ért valami sokat a szélviharban.
Mamám kicsit jobban van, most éppen tudják etetni, és már ez is jó hír, a héten tervezek menni hozzá, remélem el is jutok. Attól függ, Balázs itthon lesz e valamelyik nap a hétvégén.

2017 május 23, kedd

Hogyan maradjunk erősek?!

Régóta nem írtam tudom. Szóval próbálok pótolni, bár túl sok jóval nem szolgálhatok. Halódik a porszívóm szerintem. Nem, vagy alig-alig szív. És pár éve vettük. Nagyon hiányzott ez.
Mamám állapota eléggé leromlott, lett egy nyelési nehézsége-ami állítólag a betegsége velejárója-ami miatt nem, vagy csak korlátozottan lehet táplálni, itatni. Már le is kellett szívni neki a folyadékot.

Nagyon nagyon el vagyok emiatt szomorodva. Úgy volt, hogy hétvégén elmegyek hozzá, de Balázs egész hétvégén dolgozott és mire hazaért, már este volt. Majd remélhetőleg hamarosan lejutok hozzá, de annyira félek, milyen állapotban találom. Ez engem megráz, nem is kicsit, de persze másnak az jön le, hogy nem akarom látogatni. Ami nem igaz, csak erőre van szükségem, hogy úgy lépjek be a kórtermébe, hogy ne látszódjon rajtam a félelem, meg a döbbenet.
Sokat álmodom róla, hogy jól van, egészséges és tudom, nem mindig voltam kedves hozzá, ezt így már nagyon bánom, bár vissza csinálhatnék mindent.
A gyerekek jól vannak, bár Helgára panasz volt a héten, rossz a magatartása, nem figyel, nem akar tanulni, kötözködik. Hát nagyon nem örültem, nemsokára itt a tanév vége, ki kellene bírnia valahogy rosszalkodás nélkül. Este én is, meg az apja is beszélt vele erről, bízom benne, hogy hatásos lesz.
Ja és nem vigyáz a cuccaira. Nagyon nem. Elhagyta a tavaszi kalapját, meg a benti váltócipőjét (azt hogyan???fel nem foghatom), így tegnap kerestem neki itthon egyet, de az nem az igazi, majd pótolom mielőbb.
Már nagyon év vége hangulatuk van, szóval nem nagyon akarózik nekik suliba menni, korán kelni, a hétvégi leckékről nem is beszélve. Lesz mindkettőnek osztálykirándulás, Helgáéknak jövő héten, Nelliéknek majd júniusban valamikor.
A családban is megint megy a vita, apám meg anyám marják egymást. Apámmal amúgy sem értünk egyet pár dologban, meg kissé elferdíti a szavaimat. Mondtam nekik minap, hogy találkoztam egy ismerőssel, aki most adta el a házát jó pénzért és vett magának, meg a családjának egy klassz kis lakást, viszonylag olcsón. Erre apám szerint irigy vagyok emiatt. Ami nem igaz, csak megemlítettem. Hogy neki volt választási lehetősége. Nekem meg nem volt, mert vagy ide jövök mamám lakásába, vagy passz, mert albérlet nem akadt (persze most már lenne talán, Balázs valami ismerőse érdeklődött, hogy keresünk e még albérletet, de ugye már nem aktuális). Ettől még nem vagyok irigy. Miért irigy az, aki jobbra vágyik? Vagy másra?
Eltelt több mint egy hónap a költözés óta, változatlanul nem kedvelek itt lakni és ez szerintem nem változik, de el kell most viselni, nem kell kedvelni. Előre kell nézni és tervezni. Mert nem itt szándékozom megöregedni. Fogok még én is lakások között válogatni, biztos így lesz.
Hétvégén gyereknap, lesz kisállatkiállítás a közelben, mondtam előre Balázsnak, hogy ne melózzon hétvégén és menjünk el, a gyerekek biztos örülni fognak.

2017 május 15, hétfő

Lesújtó, avagy kéretlen beszólás, ami elveszi a kedvemet

Helga megkapta a papája fölösleges okostelefonját (Alcatel one touch), így nagy az öröm, tegnap is azt  nyúzta. Már régóta vágyott egy telefonra, az apja régi készülékével el is volt egy darabig, de mivel az régebbi, billentyűs és nem wifis készülék, hamar megunta. Hát most már ez a gondja is megoldódott.
Amúgy általában angol nyelvű videokat néz, azt mondja, így "tanul angolul" és tényleg kilenc éves kora ellenére igen sok angol szót tud, és már nem csak a színek, állatok mennek, hanem sok más is.
Okos kis drágám...Nelli is utánozza persze, így szerintem rá is ragad pár dolog az angolból.
Amúgy itt a tavasz, remélem már marad is, elég volt a hidegből és az indokolatlan felhőszakadásokból.
Kb. 5-6 hét van a suliból már csak. A gyerekek nagyon várják már, elegük van a tortúrából, így minden reggel. Mi tagadás nekem is, de nem is a korán kelés, hanem nkább az emberek (vagy azoknak nevezett lények) szomorítanak el. Ékes példa erre a mai eset.
Mi a végállomástól a végállomásig megyünk, tehát fent foglalunk helyet, több okból is, egyrészt, mert végig utazunk, másrészt jó onnan a kilátás és a lányok szeretnek nézelődni. A suli előtti megállónál szokott felszállni egy család. Apa, anya és olyan 3-4 éves forma kiskölyök. Irtó nagy pofával, az anyjával is úgy beszél mint a kutya (de anyucit nem zavarja ez, a buszmegben is békésen cigizget, kb. 5 hós terhesen, nem ad a kisgyerek hülyeségeire). A gyerek szintén ugyanarra a helyre pályázik, mint ahol az én gyerekeim és jómagam ülünk, de mivel mások is felszállnak már korábban, ez legtöbbször nem jön neki össze. Persze van még szabad hely a buszon, de hát ő pont oda akar ülni és ezért kitartóan, állhatatosan bámul minket (és a még ott ülőket), mintegy kinézve őket a helyükről. Van, mikor ez sikerül is neki, mert valaki feláll és megürül a hely. Én nem adom át a helyet, mert tele a busz üres székekkel, üljön azokra, egy megálló múlva mi leszállunk és ő ülhet az általa áhított ülésre. Addig valahogy bírja ki, végülis egy megálló...
Most az előttünk lévő székekre ültek le és mikor a végállomáson megállt a jármű, a kisgyerek már jött is volna fel, de az apja, mondta hogy várjon még, míg onnan fentről mi és még egy másik anyuka-kisgyerek páros leszáll.
A kisgyerek meg ilyet szólt:
- Megvárjuk, amíg leszállnak a bolondok és oda ülünk.
Pfff...
És ez egy ilyen kisgyerek szájából. Elég szomorú. Én mindig arra tanítottam a gyerekeket, hogy ne általánosítsanak és ne legyenek előítéleteik. Hogy legyenek elfogadóak hiszen nem vagyunk egyformák és tökéletesek sem. Egyikünk sem.
Nyilván a szülőktől hallotta a gyerek ezt, és belegondolni is rossz, hogy pár év múlva mi lesz egy ilyen helytelenül gondolkodó gyerekből.
És sajnos ilyenekkel tele a város, az ország. A városunkról amúgy is azt írták a neten, hogy jó sok bunkó lakja. Szívem szerint én is elköltöznék innen, ha Helgus nem járna speciális suliba. Szívesen laknék egy csendes faluban távol a várostól és az ilyen megjegyzéseket tevőktől.
Persze szerintem nem nekem kellene elbújdosnom, de elegem van néha már az emberekből. És mit várjunk a felnőttektől, ha már a kiskölykök szerint is, ha valakinek nehézsége van és kisegítőbe jár, az bolond?! Az ilyenek fognak élen járni az iskolai bántalmazásokban szerintem.
Szép kilátások...
Más, a bogarakkal vívott harcban, egyelőre én állok vesztésre :S
Kijött Nelli allergiája, köhög, viszket a szeme, orra. Ahogy nekem is.

2017 április 26, szerda

Balhé lesz, nagy balhé...

Még mindig össze-vissza vagyunk, igaz Balázs szerzett egy szekrényt, amit nagy kín-keservvel beszuszakoltunk, de még mindig zsákok között lavírozunk. Nehéz mindent elpakolni. Ma voltam a másik lakásban, uramég, mekkora kupi van ott...Pár cuccunk még mindig ott van a nagyszoba közepén.
És akkor még nem is beszéltünk a festésről. A tulaj is hívott, hogy akkor holnap mennek, beszélnek Balázzsal a festés részleteiről, és vasárnap kulcsátadás, mert jövő héten már hirdetnék.
Mi van???
Jó, Balázs gyorsba hívott egy festő havert, megbeszélte hogy akkor holnap jön ő is és pénteken gőzerővel nekilát a melónak, mert nekem még ki is kell takarítani a festés után. Erre fel a fickó ma lemondta,  mert halaszthatatlan három napos elfoglaltsága van.
Azt hittem, elájulok. Balázs azt mondta, felhívja egy másik festő ismerősét, de lehet hogy időközben már ő elhagyta az országot, mert mikor legutóbb beszéltek, készült ki Angliába. Hát nem tudom mi lesz, ha ez az ember sem tud jönni, mert akkor Balázsnak kell festeni, ami nem lenne baj, de őt nem engedik el a munkából, szóval leghamarabb szombaton tud nekilátni és akkor még nem tudom, én mikor tudok rendet vágni. És vasárnap már jönnek a kulcsokért.
Ez érdekes lesz :O vagyis inkább ijesztő. Tényleg nem tudom, mi lesz majd. De Balázs tiszta ideg, ordít velem a telefonba, ha erről érdeklődöm. Márpedig ha vasárnapra nem lesz ott rend, semmi jóra nem számíthatunk. Balhé van kilátásban.
De legalább a gyerekek jól vannak, igaz Nelli alig akart reggel felkelni, köszönhetően hogy fél 10-ig fent duhajkodtak a tesóval.
Helga meg tegnap délután lett paff. Mentünk Nelliért a suliba és összefutottunk egy ismerőssel, meg a fiával. A kisfiú és Helga amúgy sem jönnek ki túl jól, illetve régebben még játszottak együtt, de mostanság a kisfiú inkább Nellivel játszik. Helgával csak balhézik. Van, hogy a lányom kezdi, de tegnap kifejezetten a kisfiú kötött bele, úgy hogy belecsípett a vállába, majd megbökte az arcát és ezt nem vette a lányom túl jó néven, meg alapból nem volt jókedve, a kisfiúhoz meg pláne nem volt indíttatása. Kérte is a kisgyereket, hogy hagyja békén, de ez meg az anyjának nem volt okés, látszott rajta. Mondta, hogy ne nyávogj már Helga, a kisfiam csak játszana veled (úgy, hogy majd kinyomja a szemét és üvöltve az arcába mászik). A buszon meg a kisfiú tovább produkálta magát, a verekedést abba hagyta, de csúfolni kezdte Helgust, akinek elég érzékeny napja lehetett a tegnapi, mert végül sikerült elbőgnie magát. A kisgyerek ettől függetlenül folytatta, míg nem az anyja végül elültette a busz egy másik ülésére. Amúgy semmi bajom velük, de most kicsit tényleg sok volt a kisfiú, az anyuka meg nem szívesen szól rá, úgy látom, legyen az verekedés, vagy a buszon való tele torokból való ordítás (hadd játszon-nal lerendezi, én meg nem győzöm az enyémeket csitítani, mert mindig arra tanítottam őket, hogy a buszon nem kiabálnak, szépen viselkednek, de ha azt látják, hogy a másiknak szabad, hát még jó, hogy ők is rákezdik).

2017 március 17, péntek

Álomgyilkosság

Ezt a múltkor hallottam a tv-ben, már nem is tudom ki mondta, de tökéletesen illik a helyzetünkre, arra ami most történik velem, velünk.
Nem álltunk jól albérlet ügyben, amiket ígértek, a végén mind kiderült, hogy nem jön össze, laknak benne, nem adják ki, felújítják stb.
Aztán apámtól kaptam egy "visszautasíthatatlan ajánlatot". Miszerint, költözzünk vissza átmenetileg mamám lakásába (szegény, úgy sem fog már oda visszamenni) és ő majd segít anyagilag, rendberakjuk és közben majd keresünk nekünk valót. És nem mondhattam nemet, mert ha elutasítom, akkor egyrészt jön a balhé, másrészt  soha a büdös életben nem fog segíteni.
Mit lehet ilyenkor tenni?!
Rábólintottam.
De már akkor meg is bántam és bánom azóta is. Kb. két napot nagyjából végigbőgtem, Helga kérdezgette, mi a bajom, szegény nem értette, mit sírok állandóan. Éjszaka alig aludtam, forgolódtam, agyaltam, de nincs visszaút. Oda kell mennünk, még ha hányingert kapok előre az egésztől, akkor is.
Egyelőre nem tudom elképzelni, milyen lesz ott, bele sem akarok gondolni. Nekem ITT van az otthonom és nem ott, ott sosem éreztem jól magam. Gyűlöltem. És azt hiszem, most is gyűlölöm. Csak a gyerekek és a családi béke miatt csinálom. De hogy hogyan fog menni, még nem tudom. Rosszul vagyok előre.
És akkor az emberek még felbasznak az értetlenkedésükkel. Tegnap is a suliból hazafele menet, egy ismerős anyuka kérdezte, van e már albérlet fejlemény, elmondtam neki, mi lesz és hogy mennyire nem örülök. Mire ott meresztgette a szemét, hogy mi a problémám, meg miért vagyok olyan, sokkal jobb, mint az albérlet stb. Hát persze két lakással, ugyanennyi nyaralóval könnyű is lenyomni az embert mint a bélyeget és igazából nem is értem, minek magyarázkodom bárkinek is, úgysem fogják fel, amit érzek!
Nem ezt akartam, nem így akartam. És kész. És mégis ezt kell tennem.
És Balázs sem érti meg az egészet, igazából neki tényleg tök mindegy, de nekem nem. És hadd döntsem már el, minek örülök és minek nem. Tényleg csakis a gyerekek miatt teszem!!!
Nekem is voltak álmaim. Amik most szépen le lettek gyilkolva. Hogy mi lesz ezután, még nem tudom. Most perpillanat nagyon nem jó semmi sem.
Jövő héten már elkezdjük kiszortírozni az itteni bútorokat, mit viszünk és mi marad. Mamám lakása ugye eléggé le van lakva, nem kis meló, hogy nagyjából élhető legyen. Elférni nagyon szűkösen fogunk, nem beszélve arról, hogy a lakás sötét és hideg a kedvezőtlen fekvése miatt. Ja és az idióta, rosszindulatú szomszédok ott lesznek, jönnek majd katasztrófatúristáskodni tuti.
Isteni lesz, az biztos!!