az én valóságom

Két gyermekem van, Helga 2007.09.07.-én, Nelli 2009.06.21.-én született. Mindketten sajátos nevelési igényűek. Az apukájukkal Balázzsal hol ilyen, hol olyan a kapcsolatunk. Az élet olykor eléggé hullámvasút és nem is mindig egyszerű, de a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket :)

Idézet

Csodálatos az, amit egy nő megbír ! - egy nő, aki anya,  - egy anya, aki szeret. /Jókai Mór/

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
2018 április 23, hétfő

Egy családi összejövetel margójára

Én senkit se akarok lehangolni, de ez most olyan semmilyen, szomorkás bejegyzés lesz. Hétvégén volt egy családi összeröffenés féleség, süti, husi, gyereksereg, sok vendég. Balázs pasis programot csinált, amit már nem tudott lemondani, így én mentem csak a lányokkal.
Jó volt amúgy, de megállapítottam, hogy akármit teszek, én és  a gyerekeim sosem tudok olyan "magasságokba" emelkedni, mint más családtagom, vagy nem családtagom (még csak nem is rokonom) apámnál. Nem is teperek már amúgy. Lehet, sosem tepertem elég jól. De a lányoknak mi a bűnük? Hogy SNI-sek? Nem tehetnek róla, de valószínű sokan rájuk sütik a neveletlen jelzőt. Oké, Helga néha bevadul, az tény, sokat perlekedem vele emiatt. Most sem volt másképp, nem túlzottan bírja a tömeget, a ricsajt, de vannak percek, sőt félórák, mikor ugyanúgy eljátszik, mint bárki más. Ha nagyon bepörög, azért kivonom a csoportból és magam mellé veszem.
Nelli könnyebb menet, ő elvan, főleg a nála kisebbekkel.
Szóval azt állapítottam meg, hogy nem igazán tartozunk a családhoz, nem vagyunk jól beillszthetőek. Jó, vagyunk, létezünk, de elfogadva teljesen nem vagyunk. Hát igen, az én gyerkőceimet nem lehet kirakni a kirakatba, mint neurotipikus unokatesóikat. Az emberek többsége nem szereti a nem átlagosat sajnos és elfogadás is nehézkesebb.
Ráadásul mi anyagi téren sem állunk úgy, hogy ilyen vendégségeket tudjunk rendezni. Hol van a mi kis lakásunk és felszereltségünk kb. 10 ember vendégül látásához?
Hogy fogom én ezt majd viszonozni? Jó kérdés, fő a fejem, pedig Nellinek nemsokára szülinap *-*
Amúgy megvagyunk, ettől eltekintve semmi extra nincs. Végre jó idő, a lányok számolnak vissza a nyári szünetig. Bár addig még jó pár hét hátra van, meg ugye anyáknapja, osztálykirándulás ilyenek.
A csaj sem írt, akivel ugye nem jött össze a találkozó, írtam neki, de semmi reakció, azt hiszem, hagyom is.


2018 március 3, szombat

Most meg a hó (meg némi magányosság)

A nagy hideg enyhülni látszik, de most meg esett némi hó. Legalábbis erre. Hát mit lehet erre írni? Nagyon hiányzott  :S
Amúgy ma van drága kisebbik leányzóm névnapja, kapott is sütit ez alkalomból, most fogyasztják nagy lelkesen.
Balázs meg a barátaival meccset néz, így hármacskán vagyunk itthon. Jelen pillanatban csend és béke. Na, jó ezt elkiabáltam.
Helgával amúgy is nehéz újabban. Folyton felesel, vagy őrjöng, és ezt nehéz tolerálni. Az apja már beszélt vele, ha ő is itt van, nem vészes a helyzet. De sajnos én meg vagyok vele lőve.
Nelli meg totál el van kényelmesedve, inkább nem eszik, de akkor sem hozza be a kajáját pl. Elég idegesítő ez, mert nemrég még olyan büszke volt magára, hogy saját maga beviszi a tálcáját, sőt az apja vacsoráját is szervírozza. Nem tudom, vele is mi van. Néha el vagyok tanácstalanodva ez ügyben.
Most hétvégén meg lett volna egy koncert, ami érdekelt volna, jó kis rock, klassz lett volna, de több akadályba is ütköztem.
- Balázzsal nem mehettem, mert ő pasis programot szervezett magának és ezt nem mondta le.
- Anyumék meg nem tudtak volna a lányokra vigyázni, mert egy ismerősük szülinapi összejövetelére voltak hivatalosak.
- Nem tudtam volna kivel menni. Már úgy értem, barátnő fronton gyengén állok. Szinte mindenki eltűnt az életemből, a jó hosszú ideje tartó barátságok átváltottak ilyen lájtos, egy hónapban egyszer írok emailt, vagy sms-t-re. Nem írom, hogy nem bánt, de hát ez van. Néha én sem vagyok az a túl nagy barátnőzős, hajlamos vagyok befordulni, de máskor meg olyan jól esne, ha a régiek felkeresnének, akár személyesen, akár interneten keresztül.
Szóval a mai estéből így nem lett semi, és így nem mentem én ma koncertre. Vígasztalom magam, hogy úgysem nekem való már az éjszakai élet, másnap hogyan tartanám a frontot a gyerekeknél?!
És levágtam kicsit Helga haját, mert már nem állt sehogy. Az eredémény most meglepően jó.

2017 december 5, kedd

Kedvtelen

Nem igazán van kedvem semmihez, ami érthető is. Még mindig Nelli dolgain pörgök, közben várjuk a behívót, de valószínűleg csak jövőre lesz a vizsgálatból valami. Nehéz megemészteni, mi tagadás, elveszi az összes kedvemet, energiámat.
Plusz itt van a családi fúrkálódás is, amitől még inkább elkedvetlenedek. A tesóm nem bír magával és szinte fizikai fájdalmat érezhet, ha nem róla szól minden. Folyton keresi, hogyan tudja a családot szétszedni a konfliktusokkal. Támad, ahol csak tud és irigykedik rám.
RÁM!!!!!!Csak tudnám, miért. Megindokolhatná. Neki mindene megvan, nagy ház, pénz, két kocsi, teljesen átlagos gyerekek, mindenféle luxuscikkek. Ellenben nekem sem saját, nagy ház, sem kocsi nincs, a luxuscikkekről már nem is beszélek. És az én gyerekeim sajátos nevelési igényűek. De tesóm szerint én ezzel csak a felhajtást akarom generálni és örüljek, hogy nem valami súlyos betegsége van (ez szó szerint hangzott el a szájából egy vállrándítást követően).
Rémisztő, hogy nem egy idegen, hanem a saját testvére ilyen az embernek. Nemtörődöm, lekezelő, flegma és irigy. Mert anyám pl. sajnálja, amiben élek, neki ez már épp elég ok, hogy vérig sértődjön, mert mi az, hogy nem vele van mindenki elfoglalva, nem az ő életét, gyerekeit, házát, kocsijait csodálja.
Sosem fogom megérteni ezt...
Meg azt sem tudom átérezni, ha valaki azt mondja, hogy a testvére a legjobb barátja. Pf...én ilyet nem érzek a tesóm iránt :S Ez van...Mióta az eszemet tudom, ez van.
A lányok amúgy elvannak, szerencsére nem ütötte ki őket a betegség, ellenben engem. Én két napig fejfájással küszködtem, most már "csak" köhögök, meg picit náthás vagyok.
Várják a Mikulást, remélve, hogy a virgács idén is kimarad :) Hát néha rezgett a léc, de szerintem most sem kapnak ilyesmit :)

2017 november 25, szombat

Pofonok az élettől

Napok óta rohadtul fáj a fejem, csak szédelgek itt össze-vissza. Ráadásul Balázs mindkét nap melózik, így hármasban vagyunk. Ma eléggé próbára tették a türelmemet a lányok. Helga csak simán pörgött, de olyan hangosan ordítva, hogy majd falnak mentem tőle, már messze meghaladta a tűrőképességemet.
Ha meg nem üvöltött, mint a sakál, piszkálta a hugát. Remek volt.
Nelli meg a lecke miatt verte ki a balhét, van egy csomó házija mindig és jövő héten két témazárója is esedékes, de nehezen lehet rávenni a tanulásra.
És mindennek tetejébe még itt ez a szörnyű fejfájás.
Sajnos Nellinek nem igazán megy a suli, pontosabban a matematika. Olyannyira nem megy, hogy úgy néz ki, könnyített matekot fog tanulni, mert nem bírja ezt a normál tanmenetet. Ehhez viszont szakértői vizsgálat és sajnos diagnózis kell, arról hogy értelmi fogyatékos. Eléggé letaglózott a hír, bár tényleg nagyon nehéz a leányzóval mostanság. Folyamatos hisztik, ajtócsapdosás, visszabeszélés. Ő nem ilyen volt. Nem tudom, mi lelte, de nekem is megfogalmazódtak már a fejemben mindenféle gondolatok. Mondjuk, mertem remélni, hogy nem jutunk el idáig, de hát az élet mást hozott.
Most az van, hogy várjuk a vizsgálati behívót, aztán a vizsgálati eredmény fényében megyünk tovább. De valószínűleg a könnyített matek megy majd a csajszinak. És még így sem tuti, hogy nem bukik évvégén.
Helga SNI-s dolgait is nehéz volt megemészteni, de most újra ezeket a köröket futjuk, nem hittem volna, hogy Nellivel is így járunk.
De hát ezt dobta a gép, reklamációnak helye nincs.
Egyelőre vizsgálat, a többit meglátjuk. Nem örülök, mindenki elhiheti.

2017 november 18, szombat

Hideg és szomorú

A héten megvolt mamám temetése is. Nem kicsit tartottam tőle, engem a temetések alapból kikészítenek, persze gondolom más sem hobbiból jár ilyen helyekre. A szertartáson sokan voltak, olyanok is, akikre nem számítottunk, viszont olyanok meg távol maradtak, akik mamám közvetlen környezetében élnek pl. szomszédok. Meg olyanok sem voltak ott páran, akik 100%-ra ígérték, hogy jönnek. Köztük barátnők, meg a szüleim baráti köre, akik anno sokat vendégeskedtek a nagyszüleimnél és ették a mamám készítette finomságokat.
Mennyivel jobb lett volna, ha ez az egész máshogy történik, ha pl. mamám nem válik fekvő beteggé és nem kell egy évig kórházban lennie. Az ember kicsit hibáztatja magát (én legalábbis), amire a környezete is remekül rátesz, az itt lakó emberek máig megvető tekintetét illetően. Agyalok, hogy mit tehettem volna másképp, hogy párszor kedvesebbnek, jobbnak kellett volna lennem, többet kellett volna látogatnom, de bevallom, a végén már lelkileg nem bírtam a szenvedését nézni. Tudom, ezáltal jó páran (családtagok is) megbélyegeztek, hogy ilyen, meg olyan vagyok, sőt olyat is hallottam vissza már, hogy elszedtem a nyugdíját. De ezen már ki sem akadok, az emberi fantázia olykor erőteljesen beindul, főleg ha fúrkálódásról van szó. Megpróbálok ezeken túllépni, és más dolgokra összpontosítani. A házat és az itt lakókat továbbra sem csípem és a lehető legrövidebb időt akarom már itt tölteni a házban. Az a tervem, hogy 1-2 éven belül elköltözünk innen egészen másfelé. És ezt a tervemet nem akarom veszendőbe hagyni, amint 2018 elkezdődik, én is elkezdem ezt az utat járni. Hosszú lesz és rögös, meg még sok javítani való is van a lakáson, de nem fogom feladni. Az álmok nem azért vannak, hogy feladjuk őket, nemde ? Bár ez még a jövő zenéje, most egyelőre igyekszem összeszedni magamat, a gyerekek miatt muszáj.
Szerencsére ők elvannak, a mai estét (és éjszakát) Nelli a nagyszülőknél tölti, Helga nem akart menni, pedig fel lett neki is kínálva. Mindegy, majd máskor.
Furcsán üres a lakás Nelli nélkül. A nővére is hiányolja, bár ha meg itt van, általában verekszenek :S
Nelli a héten hozott jobb eredményeket, bár nem abból a francos matekból, pedig abból nagyon ráférne a javítás, nemsokára negyedéves értékelés.
És hamarosan itt a december és majd a karácsony, ami nem lesz ugyanolyan mamám nélkül, de  valahogy hangulatot kell magamba verni. Még jó, hogy addig van pár hét.

2017 november 8, szerda

Kegyetlen november

Mamám meghalt :( :( :(
Így most a család a temetést intézni, ha minden igaz, jövő héten lesz megtartva. Még mindig nem tudom elhinni és jobban bele sem gondolok. Éljük a napokat, jövünk-megyünk, a gyerekek lekötnek, ritkán agyalok ezen. De persze tudom, hogy kellene. Félek a temetéstől is. Jó lenne már túl lenni rajta, az adna egy fajta lezárást. A temetés után, azt mondják, kicsit jobb lesz. Hát remélem.
A gyerekek is tudják. Nelli említette a suliban is, meg azt is mondták, hogy hiányzik nekik. Pedig már kb. egy éve nem látták, hiszen január óta kórházban volt.
Én is rájöttem, hogy sem fekete cipőm, sem rendes fekete felsőm sincs, így a héten még azokat is be kellett szerezni. Tegnap anyummal annyit járkáltunk, hogy beledagadt a lábam a cipőbe.
Balázs hozzá állása, hát khmm...so-so. Vígasztalni nem vígasztalt, de róla nem is feltételeztem ilyet, nem az a fajta, aki leül velem és együtt sírunk (mondjuk, én sem tudok sírni, mikor megtudtam, akkor sírtam, de utána nem, a temetésen persze majd biztos fogok még).
Az, hogy a haverjaival lóg, mondjuk kifejezetten rosszul esik, de túl fáradt vagyok a vitázáshoz. Csak nem értem őt, a szülei, nagyszülei nem élnek, pont neki kellene megértenie és kicsit humánusabbnak lennie velem. De mindegy. Már megszoktam. És most van kisebb gondom is ennél.

2017 november 2, csütörtök

Nehéz erősnek maradni

Mamám állapota válságosra fordult :( Már több napja nincs magánál, nem eszik, nem iszik. Nem tudnak érte többet tenni. Azt mondják, lehet egy hét, lehet egy nap, vagy akár egy óra. De bármikor bekövetkezhet e legrosszabb. És persze az ember próbál erős lenni, elfogadni a tényt, hiszen tenni nem tud ellene. Mégis nehéz, szinte egész nap mamám jár a fejemben és hogy mit kellett volna máshogy  tenni, mondani. Van bőven, amin javíthatnék, de már nem tudok. Csak remélem, hogy megbocsát.
Tegnap voltunk vidéken gyertyát égetni és bementünk hozzá, bár én nem akarom ebben a rossz állapotban látni, de ragaszkodtak hozzá. Egy percet voltam bent, utána sírva kimentem. Nem vagyok jó ebben, nem olyan vagyok, mint a hugom, aki simán bemegy hozzá bármikor és azt mondta, hogy ő már elengedte és hogy ez neki így szenvedés. Én még nem vagyok képes erre, nem vagyok képes kimondani, amit tesóm. És látni sem akarom többet így. Én arra akarok emlékezni, aki valójában volt, arra a kedves, imádnivaló, főzni szerető nagymamára. Akire mindig számíthattam, akivel jókat beszélgettünk, akinél élmény volt a nyarakat tölteni. És sajnálom, amikor undok voltam vele.
A gyerekek tartják bennem a lelket, bár a szünetre ez alapjában rányomja a bélyegét. Plusz Helga eddig a mai nap kivételével végig fél 7-7 körül kelt és estére annyira pörgött, hogy már én is kivoltam. Nelli meg a hisztijeivel szokott kiborítani. De amúgy elvagyunk, bejött az idei hideg is rendesen, szóval nyakunkon a tél.
A teknős is itt van velünk, jó fej, nem sok vizet zavar, napozik, vagy csak úgy van, néha halom, hogy a kavicsok között kotoz. És amúgy nem fiú, hanem lány :) Így a női túlerő abszolút a családban.

 

2017 október 25, szerda

Mindig közbejön valami váratlan

Éljük a napokat, megyünk a jóval korábbi busszal, futunk versenyt az idővel, csak ennyi. Közben meg bejött ez a kutya hideg, azt hiszem holnaptól vastagabb kabátot adok a gyerekekre, meg jómagam is előveszem a szekrény mélyén lapuló kabátomat.
És penészedünk. Nem kicsit. Úgy két hete kezdődött, addig semmi nem volt, most meg napról-napra új penészfolt jelenik meg a lakásban. (írtam már, hogy mennyire utálok itt lakni?!)
Hálistennek, csak az előszobában van, de ez is idegesít. Egészségtelen és ronda. Hozzáteszem, a szekrények is penészednek, vagyis a szekrényben lévő ruhák, szinte mindet mosni kell, ahogy kiveszem őket. Említettem Balázsnak a penészt, de nem sok erőfeszítést tett ezidáig. Amúgy megint utálatos és sokat haverozik, nem vagyok vele elégedett.
És szegény Nellit is érte egy váratlan és szomorú dolog. Egyik kis barátja, hirtelen másik suliba ment. Annyira hirtelen, hogy pénteken még együtt mentek be vele, aztán a hosszú hétvége után nem jött suliba. Nelli szomorúan említette, hogy másik iskolába íratták a szülei, de azt hittem, csak ő gondolja ezt, és a kislány beteg lett. De ma összefutottam az anyukával, ő megerősítette ezt a szomorú hírt. Sok szempontból jobb nekik az a suli, már régóta ért bennük a változtatás gondolata, csak nem mondták, amíg nem lett biztos. Hát én nagyon sajnálom, és Nelli is. Vannak még barátnői a suliban, de ez a kislány állt hozzá a legközelebb. Remélem, a kapcsolatuk, a barátságuk nem szakad meg és nyáron esetleg összefuthatnak.
Helgának talán versmondója lesz a héten, de pontosat nem tudok én sem, velem nem közöltek semmit. Mindenesetre jó lenne tudni.
És lesz teknősünk is. Hétvégén érkezik. Elég váratlanul ért, a gyerekek még nem is tudják. Hogy őszinte legyek, még én sem tudok sok mindent. Azt sem, hogy hova rakom, mert hely az nem igazán van. De majd csak kiokoskodunk valamit.
Este, lefekvéskor, azért próbáltam elővezetni a témát. Mondtam a csajoknak, hogy valaki majd jön hozzájuk hétvégén. Persze beindult a találgatás. Jókat mondtak.
Én:- Majd lesz egy látogatónk hétvégén.
Nelli:- És fiú vagy lány?
Én:- Fiú. (állítólag az állat hímnemű).
Helga:- Justin Bieber?
MIVAN????Őt be sem engedném :D
Én:- Nem, nem hinném, hogy ő lenne.
Nelli:- És az anyukájával jön?
Én: - Nem, egyedül.
Helga:- Itt lakik a házban?
Én:- Nem.
Helga: - És milyen pólója lesz, pókemberes, vagy supermenes?
Uhhh...
Én:- Szerintem nem lesz pólója.
Nelli:- Akkor ruha nélkül jön?
Én:- Azért valami csak lesz rajta.
Nelli:- És mikor fog hazamenni?
Én:- Nem biztos, hogy haza megy. Egyhamar legalábbis nem hiszem.
Nelli:- Jó, de az én ágyamban nem alszik...
Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek voltak és szerintem nem jöttek rá. Kíváncsi leszek, mit szólnak, ha meglátják majd.

2017 augusztus 31, csütörtök

Bye-bye nyár :(

A nyári szünet utolsó napja. Az utolsó reggel, mikor ilyen nyugiban ülök a gép előtt és kortyolgatom a kávémat, míg a csajszik alszanak.
Holnaptól beindul a tanév, Nellinek évnyitó, délutánig tanítás. Helga jobban járt, ők csak hétfőn kezdenek.
Mondjuk, már rájuk is fér az iskola, mert kezdtek elszabadulni az indulatok itthon. Helga rengeteget kínlódott, voltak üres járatai, mikor csak pörgött-pörgött. Fel-alá rohangált, a hugát piszkálta, vagy valami csínyen törte a fejét (pl. a fogkrémes tubust feltöltötte vízzel, lett is meglepetés, mikor használni akartam, ugyanezt tette a folyékony szappan tartóval is). Szóval neki már nagyon szüksége van a napirendre, a sulira. Meg Nellinek is. A tortúrára nincs viszont szükségünk, de nem tehetünk mást, ez a probléma ugyanúgy nem oldódott meg, csak két és fél hónapig szünetelt.
Tegnap még elsétáltunk fagyizni, ma már nem sok minden lesz, vasalom az ünneplőt és este korán kellene ágyba menni. De gőzöm sincs, hogyan fogom ezt véghez vinni, mikor este 10 előtt ők nem igazán aludtak el mostanság. A reggel Helgának könnyebben megy mindig, ő most is 7-kor fel kelt gyakran, de a huga néha 9-ig is aludt. Hogy fogom én kiimádkozni az ágyból ezentúl??? A hat óra nagyon nem kilend *-* Gondban leszünk.
Viszont megígérte hogy önállóbb lesz, értem ezalatt, hogy nem kell a terembe kísérgetni, tavaly nem tudtam vele ezen a téren haladást elérni, de remélem, most partner lesz benne és megy be, ahogy a többiek.
És hogy mit várok az új tanévtől?
Sok jó jegyet, sikerélményt a gyerekeknek.
Kevesebb ideget reggelente.
Kevesebb rohanást (mondjuk erre nem találtam még ki semmit).
Kevesebb ráérős öregasszonyt és minél kevesebbet tűnjön fel az ordítozós gyerekgyűlölő.
Hogy Balázs néha-főleg télen-tudjon besegíteni, a telek a legdurvábbak ugye.
Hát meglátjuk!!!!!

2017 augusztus 18, péntek

Banális, tudom...

Az a helyzet, hogy van egy hobbim, az írogatás. Úgy mindenféléről. Más nyaralni, utazni jár, drága dolgokat vesz, nekem erre nincs lehetőségem, így maradnak az "olcsóbb" elfoglaltságok. Jelen esetben, nekem az írás. Bár igaz, a nyári szünet kezdete óta nem volt rá kedvem, alkalmam. De ma reggel, még a gyerekek aludtak, gondoltam, miért is ne?! De hiába kerestem a mappát (aminek nagy betűkkel a NETÖRÖLD nevet adtam, és a gyerekek figyelmét többször felhívtam, hogy bármit-csak ezt ne), már nem volt ott, ahol legutoljára hagytam. Sőt, sehol sem volt. Jártam már így, de akkor a régebbi verziók visszaállításával sikerült valamelyest visszakapnom a dokumentumot. Ám most nem volt egy régebbi verzió sem, az egész úgy ahogy volt, eltűnt a gépről nyomtalanul. Kb. nyolc havi írás veszett oda és tudom, hogy ez huszadrangú probléma a meglévők mellé, de nekm valahogy akkor is rosszul jött ki. Valami eltűnt, ami én voltam. Mert én nem csak Balázs "cselédje" vagyok, vagy a lányok anyukája, aki ugrik, pattan minden szavukra, hanem egy sajnos reménytelen álmodozó is. Jó a hétköznapokból kimenekülni és kicsit elmerülni számomra kedves tevékenységekben. Hát most már ez sem lesz, mert hogy én ezt újra írni nem fogom, az tutibiztos, sem időm, sem energiám nem lesz hozzá.
Nem mondom hogy nem fáj, mert fáj. Kérdeztem a lányokat, persze tagadnak, biztos hogy nem volt szándékos persze, de külön szóltam, hogy vigyázzanak erre a mappára. Jó lenne, ha kicsit figyelnénk a másikra :(
Persze nem kellene felfújnom és lehet hogy csak rossz passzban vagyok, azért visel meg jobban. Mert mindjárt vége a szünetnek, elkezdődik a kilátástalan tortúra a reggelekben, a sok idióta ráérős öregasszony meg a gyerekgyűlölő a buszmegben, a rohanás, a késés, délután kb. ugyanez. Talán ez kavar fel, meg az hogy nem nagyon voltunk sehol és mivel Balázs 90%, hogy egész hétvégén melózik, nem is igen fogunk. Balázs...megint bunkó több napja, lehet ez is rosszul esik, vagy az hogy apum tesóm egyik gyerekét 3 napja magunkál tartja és holnap strandra is viszi, az enyémeket meg nem.
Nem tudom mi a baj. De most szeretnék egy kicsit nem szólni senkihez.
Extra lehangoló vagyok.
Bocs.
Remélem, majd elmúlik.