az én valóságom

Két gyermekem van, Helga 2007.09.07.-én, Nelli 2009.06.21.-én született. Mindketten sajátos nevelési igényűek. Az apukájukkal Balázzsal hol ilyen, hol olyan a kapcsolatunk. Az élet olykor eléggé hullámvasút és nem is mindig egyszerű, de a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket :)

Idézet

Csodálatos az, amit egy nő megbír ! - egy nő, aki anya,  - egy anya, aki szeret. /Jókai Mór/

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
2017 május 23, kedd

Hogyan maradjunk erősek?!

Régóta nem írtam tudom. Szóval próbálok pótolni, bár túl sok jóval nem szolgálhatok. Halódik a porszívóm szerintem. Nem, vagy alig-alig szív. És pár éve vettük. Nagyon hiányzott ez.
Mamám állapota eléggé leromlott, lett egy nyelési nehézsége-ami állítólag a betegsége velejárója-ami miatt nem, vagy csak korlátozottan lehet táplálni, itatni. Már le is kellett szívni neki a folyadékot.

Nagyon nagyon el vagyok emiatt szomorodva. Úgy volt, hogy hétvégén elmegyek hozzá, de Balázs egész hétvégén dolgozott és mire hazaért, már este volt. Majd remélhetőleg hamarosan lejutok hozzá, de annyira félek, milyen állapotban találom. Ez engem megráz, nem is kicsit, de persze másnak az jön le, hogy nem akarom látogatni. Ami nem igaz, csak erőre van szükségem, hogy úgy lépjek be a kórtermébe, hogy ne látszódjon rajtam a félelem, meg a döbbenet.
Sokat álmodom róla, hogy jól van, egészséges és tudom, nem mindig voltam kedves hozzá, ezt így már nagyon bánom, bár vissza csinálhatnék mindent.
A gyerekek jól vannak, bár Helgára panasz volt a héten, rossz a magatartása, nem figyel, nem akar tanulni, kötözködik. Hát nagyon nem örültem, nemsokára itt a tanév vége, ki kellene bírnia valahogy rosszalkodás nélkül. Este én is, meg az apja is beszélt vele erről, bízom benne, hogy hatásos lesz.
Ja és nem vigyáz a cuccaira. Nagyon nem. Elhagyta a tavaszi kalapját, meg a benti váltócipőjét (azt hogyan???fel nem foghatom), így tegnap kerestem neki itthon egyet, de az nem az igazi, majd pótolom mielőbb.
Már nagyon év vége hangulatuk van, szóval nem nagyon akarózik nekik suliba menni, korán kelni, a hétvégi leckékről nem is beszélve. Lesz mindkettőnek osztálykirándulás, Helgáéknak jövő héten, Nelliéknek majd júniusban valamikor.
A családban is megint megy a vita, apám meg anyám marják egymást. Apámmal amúgy sem értünk egyet pár dologban, meg kissé elferdíti a szavaimat. Mondtam nekik minap, hogy találkoztam egy ismerőssel, aki most adta el a házát jó pénzért és vett magának, meg a családjának egy klassz kis lakást, viszonylag olcsón. Erre apám szerint irigy vagyok emiatt. Ami nem igaz, csak megemlítettem. Hogy neki volt választási lehetősége. Nekem meg nem volt, mert vagy ide jövök mamám lakásába, vagy passz, mert albérlet nem akadt (persze most már lenne talán, Balázs valami ismerőse érdeklődött, hogy keresünk e még albérletet, de ugye már nem aktuális). Ettől még nem vagyok irigy. Miért irigy az, aki jobbra vágyik? Vagy másra?
Eltelt több mint egy hónap a költözés óta, változatlanul nem kedvelek itt lakni és ez szerintem nem változik, de el kell most viselni, nem kell kedvelni. Előre kell nézni és tervezni. Mert nem itt szándékozom megöregedni. Fogok még én is lakások között válogatni, biztos így lesz.
Hétvégén gyereknap, lesz kisállatkiállítás a közelben, mondtam előre Balázsnak, hogy ne melózzon hétvégén és menjünk el, a gyerekek biztos örülni fognak.

2017 május 15, hétfő

Lesújtó, avagy kéretlen beszólás, ami elveszi a kedvemet

Helga megkapta a papája fölösleges okostelefonját (Alcatel one touch), így nagy az öröm, tegnap is azt  nyúzta. Már régóta vágyott egy telefonra, az apja régi készülékével el is volt egy darabig, de mivel az régebbi, billentyűs és nem wifis készülék, hamar megunta. Hát most már ez a gondja is megoldódott.
Amúgy általában angol nyelvű videokat néz, azt mondja, így "tanul angolul" és tényleg kilenc éves kora ellenére igen sok angol szót tud, és már nem csak a színek, állatok mennek, hanem sok más is.
Okos kis drágám...Nelli is utánozza persze, így szerintem rá is ragad pár dolog az angolból.
Amúgy itt a tavasz, remélem már marad is, elég volt a hidegből és az indokolatlan felhőszakadásokból.
Kb. 5-6 hét van a suliból már csak. A gyerekek nagyon várják már, elegük van a tortúrából, így minden reggel. Mi tagadás nekem is, de nem is a korán kelés, hanem nkább az emberek (vagy azoknak nevezett lények) szomorítanak el. Ékes példa erre a mai eset.
Mi a végállomástól a végállomásig megyünk, tehát fent foglalunk helyet, több okból is, egyrészt, mert végig utazunk, másrészt jó onnan a kilátás és a lányok szeretnek nézelődni. A suli előtti megállónál szokott felszállni egy család. Apa, anya és olyan 3-4 éves forma kiskölyök. Irtó nagy pofával, az anyjával is úgy beszél mint a kutya (de anyucit nem zavarja ez, a buszmegben is békésen cigizget, kb. 5 hós terhesen, nem ad a kisgyerek hülyeségeire). A gyerek szintén ugyanarra a helyre pályázik, mint ahol az én gyerekeim és jómagam ülünk, de mivel mások is felszállnak már korábban, ez legtöbbször nem jön neki össze. Persze van még szabad hely a buszon, de hát ő pont oda akar ülni és ezért kitartóan, állhatatosan bámul minket (és a még ott ülőket), mintegy kinézve őket a helyükről. Van, mikor ez sikerül is neki, mert valaki feláll és megürül a hely. Én nem adom át a helyet, mert tele a busz üres székekkel, üljön azokra, egy megálló múlva mi leszállunk és ő ülhet az általa áhított ülésre. Addig valahogy bírja ki, végülis egy megálló...
Most az előttünk lévő székekre ültek le és mikor a végállomáson megállt a jármű, a kisgyerek már jött is volna fel, de az apja, mondta hogy várjon még, míg onnan fentről mi és még egy másik anyuka-kisgyerek páros leszáll.
A kisgyerek meg ilyet szólt:
- Megvárjuk, amíg leszállnak a bolondok és oda ülünk.
Pfff...
És ez egy ilyen kisgyerek szájából. Elég szomorú. Én mindig arra tanítottam a gyerekeket, hogy ne általánosítsanak és ne legyenek előítéleteik. Hogy legyenek elfogadóak hiszen nem vagyunk egyformák és tökéletesek sem. Egyikünk sem.
Nyilván a szülőktől hallotta a gyerek ezt, és belegondolni is rossz, hogy pár év múlva mi lesz egy ilyen helytelenül gondolkodó gyerekből.
És sajnos ilyenekkel tele a város, az ország. A városunkról amúgy is azt írták a neten, hogy jó sok bunkó lakja. Szívem szerint én is elköltöznék innen, ha Helgus nem járna speciális suliba. Szívesen laknék egy csendes faluban távol a várostól és az ilyen megjegyzéseket tevőktől.
Persze szerintem nem nekem kellene elbújdosnom, de elegem van néha már az emberekből. És mit várjunk a felnőttektől, ha már a kiskölykök szerint is, ha valakinek nehézsége van és kisegítőbe jár, az bolond?! Az ilyenek fognak élen járni az iskolai bántalmazásokban szerintem.
Szép kilátások...
Más, a bogarakkal vívott harcban, egyelőre én állok vesztésre :S
Kijött Nelli allergiája, köhög, viszket a szeme, orra. Ahogy nekem is.

2017 május 11, csütörtök

Tavaszodunk, bogarasodunk

Elég naív voltam, mikor azt hittem, lezártuk az albérlet ügyet. Sajna nem teljesen, a tulaj szerint még van valami elmaradt számlánk, vagyis több. Én átnéztem az ottani cuccokat, és valóban van egy, amit később fizettünk be, de azóta valószínűleg már beérkezett, többről nem tudok. Fogalmam sincs, honnan veszik :S
De még találkozni kell velük majd emiatt jövő héten. Örvendek. Remélem, most már végre lezárjuk az egészet. Jó lenne.
Amúgy jól vagyunk, a héten volt Nellinek anyáknapi ünnepség. Rettegtem is, mennyire fogok sírni a meghatottságtól, szerencsére csak kicsit sikerült, mert a mellettem lévő anyukával tippeket cseréltünk, hogyan ne sírjuk el magunkat. A leányzó nagyon ügyes volt, szépen verselt és szép ajándékokat kaptam tőle.
Kár, hogy Helgáéknál nincs anyáknapja valamilyen okból.
A héten voltam mamámál is, már átrakták egy másik kórház ápolási részlegére. Mit írjak, megrázó volt a látogatás, nagyon sírt, láthatóan felzaklattuk a megjelenésünkkel (anyummal mentünk). Ilyenkor mindig előjön a lelkiismeret furdalásom, hogy talán nem kéne így lennie, magunkhoz vehetnénk, de anyum azt mondta, nem tudjuk biztosítani neki a 0-24 órás állandó felügyeletet, emiatt ne emésszem magam. Egyik ismerőssel is most futottam össze és ő is elvállalta az anyukája ápolását, de annyira megerőltető volt, hogy végül nem bírta tovább elvállalni. Azt mondta, a gyereke sínylette meg az egészet, mert ez egész embert kíván, család, gyerekek mellett nem lehet.
A lakás is alakul, pakolgatunk, rendezgetünk. Sajna lettek új, kéretlen lakóink. Bogarak. Nem tudom milyen fajták, de a laminált padló alól mászhatnak ki-gondolom én- és marha sokan vannak. Eltakarítom őket, felmosok Domostossal, de pár óra és újra tele van velük a gyerekszoba. Csak a lamináltos helyiségekben vannak és már találtam a gyerekek ágyán is, ott lavírozott a lepedőn. Sürgősen ki kell őket iktatni, ez így nem pálya.

2017 május 5, péntek

Megcsináltuk!!!

Május másodikán végre átadtuk a tulajnak a lakást, kifestve, kiürítve, full kitakarítva. Szinte hallottam a köveket legördülni a szívünkről. Örülök, de egyelőre nehezen hiszem el, hogy vége, olyan sokáig húzódott az egész...
Még egyszer kell velük találkozni, néhány formaság miatt, amit alá kell írnunk, de lassan tényleg minden  befejeződik a másik lakással kapcsolatosan.
Fura, meg kicsit szomorú is volt, ott állni a fehér falak között, a teljesen üres lakásban, magamban elbúcsúzva tőle, hiszen sok jó évet töltöttünk itt. De előre kell nézni, mert ez csak úgy megy.
A hét amúgy átlagosan telt, a lányok el voltak, Nelliék készülnek az anyáknapjára, elvileg lesz vers is, kíváncsian várom. Helgáéknál meg most a szorzótáblára kell ráfeküdni. Huh, lassan megint itt az év vége.
Erre akkor döbbentem rá, mikor ma tele volt a város ballagó diákokkal és szülőkkel. Tavaly ilyenkor még Nelli ballagására készültem lélekben, most meg már ő is elvégzi az elsőt, fura...
A lejmolós anyucival is összefutottam. Még mindig  zizzent, ráadásul-elmondása szerint-két hónapos terhes (!!), de még nem volt orvosnál, pedig több komoly gyógyszert is szed, ami mellett nem is biztos, hogy jó terhesnek lenni. Amúgy meg a találkozásunk végén benyögte, hogy a gyereke egész éjjel magas lázzal küzdött, de azért hozta suliba (WTF), mert már annyi hiányzása van, hogy egy nap is évismétlésbe kerülhet. Hát örvendeztem és remélem, hogy Nelli nem kapja el a betegséget. Bár nálunk apum is beteg, meg nekem is kapar kicsit a torkom :S

2017 április 17, hétfő

Csendes húsvét, készülődés

Múlt hét közepétől tavaszi szünet a gyerekeknek, előtte való napokon pedig amikor csak tudtam, mamám lakásában pakoltam, takarítottam. Meg igyekeztem a ruhákat zsákolni, de még mindig nagyon-nagyon sok van. És akkor említést sem teszek a evőeszközökről, gyerekjátékokról. Örökkévalóság lesz mindent átvinni majd.
De...
Szerdán költözünk. Tehát még két éjszakát töltünk itt. Elfog a szomorúság, ha erre gondolok. Nem tudom, mikorra fogom megszokni a másik helyet, majd igyekszem. A lakással már úgymond megbarátkoztam, elfogadtam, hogy nincs más lehetőségünk most. A többi az emberek viselkedésén múlik, hogy mennyire hagynak minket élni, remélem mindenki a saját életével foglalkozik ezekután is és nem a miénkkel.
Helgának még holnap szünet, de szerdától neki iskola, Nelli pedig jövő héten megy majd ismét. Addig gyakorolunk és pakolunk ezerrel, meg igyekszünk akklimatizálódni.
A húsvéti hosszú hétvége amúgy átlagosan telt és telik. Apum, tesóm fia és Balázs locsolt meg, mást nem is vártam, nem tartjuk a húsvétot, most meg főleg nem, elvagyunk a költözéssel. Ja, pénteken koncerten voltam tesómmal, egész jó volt, kellett már egy kis kikapcsolódás. A lányokra az apjuk vigyázott, de nem volt velük semmi gond, sőt annyira bejött a csajoknak a felállás, hogy másnap is küldeni akartak bulizni. De nekem elég volt egyelőre ennyi is, jó későn értem haza, szóval másnap majd leesett a fejem a fáradtságtól.
A lejmolós anyuka írogatott nekem fb-n, de olyan ökörségeket, hogy majd lefordultam a székről. Mintha hiányozna egy kereke, Balázs szerint az, ami a többit mozgatja :D
Na, de ne legyünk szemetek.
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET MINDENKINEK!!!!!!!!
(legközelebb már az új lakásból jelentkezem)

2017 április 9, vasárnap

Hullámok

Összecsapnak a fejünk fölött, de hát ezzel jár a költözés ugye.
Balázs is bajban van, hiszen munka után és hétvégéken csinálja a lakást és így pár régebben elvállalt maszekmunkát vissza kell mondania. Tegnap reggel is itt üvöltött vele egy pacák a telefonban, hogy nem ezt ígérte, milyen megbízhatatlan stb. Oké, részben igaza van, megígérte, de azt is mondta, hogy később elvégzi a beígért munkát, csak egy kis haladékot kért, de a fickónak azonnal kellett, szóval nem jutottak dűlőre, így nem kért a munkájából tovább. Meg lehet érteni, de a mi oldalunkat is. Szorít az idő és annyi a tennivaló.
Tegnap átfestették az előszobát és legnagyobb meglepetésemre, a nagyszobát is, pedig az még bírta volna, de Balázsnak nem tetszett a színe, így most minden egyenszínű lett, kellemes átmenet, a napsárga és a narancssárga között.
Az ajtók a helyükön, a bútorok is. Most már tényleg csak pakolni és hurcolkodni kell. De mivel jövő hét közepétől szünet, elég lehetetlen vállalkozásnak tűnik, így pénteken hívtam a tulajt, hogy adjon már egy hetet még pluszba. Azt mondta, vagy 15.-ig elköltözünk és kulcsrakészen átadjuk a lakást, vagy akkor elsejéig kapunk haladékot, de akkor ugye még teljes árat fizetünk a hónapra. Hát én ezt az opciót választottam, mert így nem kell kapkodni. A hűsvétot még itt töltjük, aztán utána való hét elején átcuccolunk, így mikor vége a tavaszi szünetnek, neki állhatok a festés után takarítani, hogy elsejére minden klaffoljon. Azért rendes volt a tulaj, igaz nem röpködött örömében, de mivel csak egy érdeklődő volt a lakásra eddig (annak igaz tetszett, de a saját házát árulja és míg el nem adja, nem tud lépni), engedett.
A lányok még alszanak, tegnap későn feküdtek le. Remélem, az új helyen is megszoknak és majd ilyen jól pihennek ott is. Azért vannak ám félelmeim az új helyen. Főleg a szomszéd miatt, akivel elég rázós volt a viszonyunk, meg van abban a házban pár érdekes ember, nem akarok összetűzésbe keveredni senkivel, egyszerűen élni akarjuk az életünket. Pont tegnap ugrott fel egy ismerősünk és ő mesélte, hogy neki azért kellett elköltöznie a lakásából albérletbe, mert a szomszédja kikészítette :( Én nem akarok majd idáig jutni, alapvetően konfliktus kerülő ember vagyok, rajtam nem múlik a béke, csak hagyjanak békén, ne támadjanak, ne szólogassanak be és ne akarjanak pl. mindenáron beleszólni az életembe, meg ne akarják a "barátságukat" letolni a torkomon, értem ezalatt, az egy tányér süteménnyel becsengetést, majd a hátam mögött jól kipletykálást. Én nem vagyok az a szomszédolós típus, bunkó sem vagyok, de az életben volt pár csalódásom barátság téren, megválogatom, kihez kerülök közelebb, nem véletlenül.
Helga tegnap elég rendetlen volt, folyton marták egymást a hugával, már majd a falnak mentem. Nem ér neki a szép szó, visszabeszél, nem egyszerű vele, ráadásul folyton pörög, nincs olyan, hogy hosszabb ideig elfoglalja magát. Oké, van hogy Nelli is szenved és kínlódik, de ő legalább néha elvonul 20-30 percekre a másik szobába babázni.
Jó, már nyilván fáradtak, kell nekik majd a pihenés.

2017 április 4, kedd

Stresszes napjaink meg némi siker, plusz poén

Idegölő dolog ez a költözködés, ráadásul ez speciális helyzet is, mert nemcsak költözünk, mamám lakásában és az albérletben is felújítunk. Az idegeink jól kivannak, tegnap már mindenki összeveszett mindenkivel.Én legfőképp Balázzsal, itt kiabáltunk egymással,a lányok csak néztek, mi van velünk. Néha Balázs olyan, mintha nem egy csapatban játszanánk, elvileg neki is fontos,hogy minél előbb letudjuk ezeket a dolgokat és végre kicsit nyugi legyen. Nekem leginkább a hozzáállása nem jön be. Ha valamit mondok neki, már a plafonon van, pedig elhihetné, hogy én sem szívesen szajkózom folyton ugyanazt,de neki muszáj,mert hajlamos  nem foglalkozni vele. És az nem csak neki lesz rossz, a gyerekeinek.Az a baj,hogy ezt ő nem fogja fel. Nehéz így haladni.
A tulaj is telefonált neki és udvariasan ugyan,de rákérdezett,mikor húzunk el a búsba. Mivel már közeleg a megadott kiköltözési határidő. Őszintén,gőzöm sincs, hogy fogjuk mindkét lakást a vártnak megfelelőre kialakítani,a költözést intézni, mert jövő hét csütörtöktől már tavaszi szünet.
A lányok jól vannak, Helgának ma,meg tegnap szünet van.Itthon elég húzós vele, nem nagyon bír magával, pörög állandóan.
Tegnap csak bevásárolni voltam vele,meg ügyintézni,amit kissé nehezen tolerált, hiába a várakozás még mindig nem erőssége. De nem tudtam mit tenni, ezeket most kellett intézni.

Ma meg már fellépett, nagyon ügyesen mondta a verset,sokan megdícsérték és én is büszke voltam rá.
Nelli ofőjével is tudtam beszélni, sok tárgyból javított,a matek továbbra is mumus, de nem keserítettek el olyanokkal pl.hogy megbukik,úgy hogy megnyugodtam (a tőlem tanév elején pénzt lemoló anyuka gyerekével viszont gondok vannak,a kislány jól tanul,csak a család nem hordja be iskolába,már nagyon sok hiányzása van,remélem nem fogják meghúzni, kár lenne érte).
És a végére, Helga mai szerintem cuki beszólása. Állunk a buszmegben, várjuk a buszt. Jön is egy járat, ami nem jó nekünk, leszállnak róla az utasok. Helga mellett elslisszol egy emo kinézetű gyerek,aki valószínűleg véletlenül picit meglökte.
- Mi volt ez ?- kérdezte Helga.
- Semmi,csak az a srác ment el melletted.- feleltem én erre.
Mire Helga.
- Ja...azt hittem egy angyal simogatott meg.
Na, romantikus mi? Nem tudom, az emo örült e volna a hasonlatnak :D

2017 március 26, vasárnap

Új kezdetek

Eléggé le voltam lombozva mostanság, így jól eltűntem írás terén. Tényleg semmihez nem volt kedvem, csak éltem a napokat, jöttek egymás után.
Közben páromék, apum segítségével elkezdték mamám lakását rendbe pofozni, mert abban az állapotban nem lehetett volna oda gyerekeket vinni. Balázs mesélte, hogy jöttek is a kíváncsi szomszédok, hogy hol van mamám, ugye nem halt meg, meg hogy eladták a lakást, vagy mi van?! Balázs ímmel-ámmal válaszolt, semmi közük hozzá, úgyis kombinálnak. Múltkor is megállított a szomszéd házban lakó házaspár ugyanezzel, már hogy mi van mamámmal. Elmondtam neki, hogy nemrég született meg az orvosi szakvélemény, súlyos fokban demens, ülni, járni nem tud, meg hogy ide már nem jöhet vissza és hogy nekünk viszont lakni kell valahol és ezért költözünk át. Na, bólogattak bőszen, hogy de jól teszem, közben meg tuti elítélnek és azt hiszik, lepasszoltuk mamámat otthonba, hogy aztán a lakásában élősködhessünk.
Pedig ez nem igaz, én lennék a legboldogabb, ha ő ott maradhatott volna a saját lakásában, mi meg egy másik albérletet találtunk volna. De nem így történt. Sajnos.

A lakás amúgy már alakul, igaz apum néha fura, én próbálok örömködni, meg hálás lenni, ötletelni, de hallom vissza, hogy szerinte nem eléggé és hogy gondoljak bele, ez neki mennyi pénzébe kerül stb. Ettől nem gyengén érzem magam szarul :/ Én tényleg nem akarok hálátlannak tűnni, naponta többször hívom és a lakást dícsérem, ennél többet mit tehetnék? Bár lenne annyi önerőnk, hogy ezt saját zsebből finanszírozzuk, de hála a rossz döntéseimnek, meg néhány hitelt nem fizető kedves rokonnak, el vagyunk süllyedve anyagilag, mint a Titanic.
Ja és apum azt mondta, hogy március 31.-ig ki kellene innen menni, ezt rendbe hozni és átmenni a másikba. De ez fizikai képtelenség, Balázs minden nap meló után még átmegy és csinálja pár órát, de két lakást egyszerre rendberakni ilyen gyorsan nem megy, így szerintem április elején még itt leszünk.
A lányok jól vannak, Helgus megy megint versmondóra áprilisban, már nagyban gyakorolja a verset. Nelli beszerzett pár piros pontot, de feketét is, a matek rohadtul nem megy neki. Ja, és olyan hisztit levágott pénteken, hogy én már olyat tőle nagyon régen nem láttam. Ráadásul pont az utcán. Oké, ők is biztos feszültek a költözés miatt, gyakran mondogatják, tegnap amúgy átugrottunk megnézni a lakást és nekik is tetszett, ha kész lesz biztos jól fog kinézni. Már csak a kedvemet kell valahogy meglelni, abban hogy ott lakjunk.
Ja, amúgy fáj a torkom és tiszta nyomott vagyok, köszönhetően az óra átállításnak. Balázs ma melóba ment és emiatt jól el is késett.

2017 március 7, kedd

Széthullóban minden :(

Igen, sajnos most úgy érzem. Nagyon nem jó irányban haladnak a dolgaink. Vagyis nem haladnak, egy helyben vesztegelnek. Szemkigúvadásig nézem az albérleteket, ha találok egyet, amibe mehetnek gyerekesek és nem horror áron hirdetik hívom. Az eddigi legnagyobb siker, az hogy majd hétvégén szólnak vissza egyik lakás tulajai, ha annak a két jelentkezőnek nem lesz jó esetleg, akik beelőztek minket. Siralmas.
És átgondoltam tízszer a dolgokat, sőt százszor is talán, de csak arra a megoldásra jutottam, hogy ha nem lesz lakás, akkor anyumékhoz kell visszaköltözni. Igaz, ott mindössze egy fél szobánk lesz, de az is fedél a fejünk fölé. Mamám szerte-szét lakott, gyereknevelésre alkalmatlan lakását továbbra sem tartom megoldásnak-bárki mondogatja-mert oda kell a bútorainkat rakni, ha nem lesz lakás, ahova költözhetünk, és már ott úgyis bútor raktár van, lépni is alig lehet, ezt még megfejeljük a mostani cuccokkal és akkor egy talpalatnyi hely sem lesz az tuti. Szóval felejtős.
A szülőkhöz való visszaköltözéstől nekem is borsódzik a hátam és ver a víz, de nincs jobb tippem. Mondtam is Balázsnak, erre ő azt mondta, hogy nem hajlandó oda menni, és akkor mi a gyerekekkel költözzünk oda, ő meg majd ellesz valahol, valakinél. Azt hittem, nem jól hallok! Szép, hogy ennyire felelősségteljesen gondolkodik egy ilyen nehéz helyzetben. Úgy látszik, a jóban-rosszban fogadalomnál, neki csak a jóban rész dominál :( Persze, remélem csak mérgében mondott ilyet és ha neadjisten odáig jutunk,hogy ezt kell meglépni, ő is jön velünk. Vele teljes a család.
De bízom még a szerencsénkben,hogy valami más akad és nem kell oda menni. Szerintem egymás agyára mennénk, apum este már szereti a csendet, nyugalmat, az én gyerekeim meg akkor a legpörgősebbek. Már ha lehet pörögni majd egy félszobában :/ Remélem, érezhető hogy én sem erre vágyom.
Apumról még annyit, hogy azt ígérte, segít. Viszont a hugomnak a fülébe jutott ez és neki nem tetszett, rögtön el is kezdett furkálódni apámnál, meg féltékenykedni, holott ő igencsak jól áll anyagilag, szép, nagy házuk, két kocsijuk van és három gyerekük, szerintem a levegőt is sajnálja tőlem. Most ott tartunk, hogy apum már annyira nem akar segíteni, és ha nem kérdezi körbe a számos ismerősét hogy van e esetleg kiadó lakásuk, szerintem el vagyunk veszve.  Hozzáteszem, ő nem is igen tud arról, hogy esetleg átmenetileg náluk laknánk, csak anyum olyan nagylelkű, hogy ezt felajánlotta.
A gyerekek szerencsére jól vannak, igyekszem én is tartani magam, hogy ne vegyék észre, mit össze nem őrlődök a jövőnk miatt. Fura, hogy már sírni sem tudok emiatt. Csak aggódom. Persze lehet hogy ha el kezdenék sírni, a végén abba sem tudnám hagyni. De nem akarok sírni, inkább bizakodom, keresek tovább. AJh...Tiszta csőd ez, én mondom...

2017 március 3, péntek

Pofáraesés(ek)

Úgy néz ki, itt a tavasz, jön a jó idő, süt a nap, még sem tudok örülni neki. Sajnos az albérlet nem jött össze, illetve majd megüresedik, de nem addigra, mire nekünk el kell innen menni. Szívás. Nem gyengén. Úgyhogy keresgélés folytatódik tovább ezerrel.
Már kaptunk azóta két másik címet, az egyiket még nem biztos, hogy kiadják, így az jegelve van egyelőre. A másikat már hívtam, de ott meg a felújítással nem biztos, hogy időben elkészülnek.
Összefoglalva tehát, még mindig nincs semmi!!!Ami elég kiborító.
A gyerekek is érzik a feszültséget, főleg Nelli érdeklődik erősen, hogy hova fogunk majd akkor költözni, viheti e a játékait, a bútorokat stb., mi meg ugye mondjuk, hogy nyugodjon meg, persze mindent vihet, meg hogy nagyon szép helyen fogunk majd lakni.
Hogy pontosan hol, azt még mi sem tudjuk, de nem lombozzuk le a gyerekeket. Meg magunkat sem kéne jobban. Ha folyton ezen pörgünk, a végén megbolondulunk. Nekem néha ki is megy a fejemből, mekkora a gond. Tegnap is örültem a szép időnek, meg minden, aztán leesett, hogy inkább fussak neki még egyszer a hirdetéseknek albérlet után.
Amúgy, ettől a "kis" gondtól eltekintve, elvagyunk, elég sima hét van mögöttünk. A gyerekek jól vannak. És végre itt a hétvége.
Mamámhoz is be kellene menni, feloldották a látogatási tilalmat, szóval hétvégére azt is beterveztem, lelkileg készülök fel rá, mert biztos durva lesz. Bár az állapota nem súlyos, de akkor is...Most lelkileg nem vagyok a topon.
Remélem, ez azért nem lesz még rosszabb, ugyanis fogadó óra Helgának, aki váltig állítja, hogy tutik a jegyei, minden oké, de azért egy tanár szájából is jó lenne hallani.